RETRO RÁDIÓ

A fele gázsit előre megkapta ByeAlex, mégis cserben hagyta a rajongóit





Óriási csalódást okozott ByeAlex, amiért minden előzetes bejelentés nélkül faképnél hagyta a közönségét. A hab a tortán, hogy mindezért még pénzt is kapott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.24.
csalódás

Hatalmas tömeg gyűlt össze augusztus 21-én a Bánki-tó partjánál. A kikapcsolódásra vágyó emberek azzal a céllal indultak el otthonról, hogy idilli környezetben töltsék a szombat estét, miközben kiváló hazai előadók dalait hallgatják. A fellépők között ByeAlex zenekara is helyet kapott, sokak legnagyobb örömére, akik már jóval a kezdés előtt megjelentek a helyszínen.

Az est fénypontjaként beharangozott énekes koncertjét azonban hiába várták. Az eredeti kezdési időpont után 15 perccel ByeAlex úgy döntött, hogy mégsem áll színpadra.

Az énekes a közösségi oldalán több bejegyzésben is megpróbálta elmagyarázni az okokat.

Akkor most reagálok utoljára a legutóbbi posztom kapcsán, hiszen többen itt azt hiszik, hogy eddig azért nem tettem, mert f*sok valamitől. Mitől kellene? Én teljesen őszintén és elnézést kérve megfogalmaztam, hogy igazából a szervezőbrigád, akik az esemény hivatalos oldalán keresztül gusztustalanul uszítják ellenem az embereket, nem tettek eleget egy rakás pontnak, ami a szerződésünkben ott állt benne sorban! – jelentette ki az énekes.

A közönség máig értetlenül áll a történtek előtt, hiszen ezt megelőzően több előadó is fellépett a látványos víziszínpadon és senkinek sem volt kifogása a körülmények, a fény- és hangtechnikát illetően. Ráadásul a ByeAlex helyett fellépő zenekar elégedett volt a körülményekkel.

Alex mégis technikai okokra hivatkozva gyakorlatilag cserben hagyta a rajongóit. Jelenlévők beszámolói szerint a zenész letakartatta a helyszínen a muskátlikat, mert nem lehetnek virágok a színpadon. Állítólag abba is belekötött, hogy a nézőtéren sokan ültek, pedig állniuk kellett volna. Úgy tudjuk, amiatt is kifogást emelt, hogy a színpad oldalról nem volt elfüggönyözve, látszottak a Bánki-tó fényei és „nem érvényesültek volna a színpadi fények”.

Alex szerint a szervezők több ponton is elmulasztották teljesíteni a szerződésben foglaltakat, ám sokan úgy vélik, ez még nem jogosítja fel az énekest, hogy szó nélkül faképnél hagyja a közönségét, ugyanis a jelenlévők elmondása alapján mindenféle magyarázat nélkül távozott a helyszínről. Több kérdés is felmerül a piszkos anyagiakat illetően. Mindezek után vajon a szervezőknek kötelessége-e kifizetni a szerződésben meghatározott összeget? Netán Alexet és bandáját kötelezhetik arra, hogy kártérítést fizessen, amiért kellemetlen pillanatokat okozott mindenkinek?

A Bors megkereste Bánk polgármesterét, akitől megtudtuk: természetesen eleget tettek az Alexékkel kötött szerződésben foglaltaknak.

A fellépési díj 50%-át előlegként kifizettük ByeAlexnek – jelentette ki Torma Andrea, akitől arra már nem kaptunk konkrét választ, hogy az énekesnek kell-e kártérítést fizetnie.

Nekünk nyilván vannak szerződéses kötelezettségeink, amelyeknek meg kell felelnünk és számunkra fontos, hogy a településünk, Bánk hiteles maradjon és kiszámítható partneri viszonyban legyünk minden előadóval – tette hozzá.

A Bors ByeAlexet is szerette volna megkérdezni a történtekről és arról, hogy vajon mire számít ezek után, azonban az énekes kijelentette, hogy már nem szeretne ezzel az üggyel foglalkozni, és egyébként is rohannia kell. Nem igazán értettük a nagy sietség okát, hiszen néhány napig nem lesz fellépése.

A legközelebbi koncertek időpontjai már láthatóak ByeAlex közösségi oldalán, azonban a hozzászólásokból egyértelműen kiderül, hogy az énekes sok rajongója bizalmát elvesztette és kétszer is meggondolják, hogy elmenjenek-e.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás