
Folytatódik a feszültség: hoppon hagyta 14 éves kishúgát Brooklyn Beckham
Hiába a törekvés, a tinilány nem járt sikerrel.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Nagy kísérlet írója 97 éves volt.
Életének 97. évében, szombaton elhunyt Csák Gyula József Attila-díjas író, szociográfus – tudatta a család az MTI-vel csütörtökön.

Csák Gyula 1930. január 12-én született Nyíregyházán. 1948–1950 között a debreceni Tiszántúli Néplap szerkesztője volt. 1953–1957 között a Szabad Föld szerkesztője, 1957-től 1969-ig az Élet és Irodalom rovatvezetője, majd 1969-től szabadfoglalkozású író volt.
1974–1983-ig a Magyar Írószövetség külügyi titkára, 1984–1986 között az újdelhi Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt. Számos szociográfiai és dokumentarista művet hagyott hátra. Nagy vihart kavart Mélytengeri áramlás című műve, amellyel az 1960-as években a szociográfiai irodalom újrateremtője volt. A következő évtizedekben szociográfiái mellett több regénye, elbeszélése, drámája látott napvilágot (Két karácsony közt, Álomzug, Glemba, Az őszülés váratlan órája). Színházi műveket (A nagy kísérlet, Együtt, egyedül) is írt.
Életművéből válogatás Vallomás címmel jelent meg 2006-ban a Trikolor Kiadó Örökségünk-sorozatában. Munkásságát 1975-ben József Attila-díjjal ismerték el.
A tájékoztatás szerint Csák Gyula temetése 2026. június 26-án délelőtt 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Hiába a törekvés, a tinilány nem járt sikerrel.

Angelina Jolie törekvései célba értek.

Ráadásul nem akárki találta meg az elhagyott tárgyat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.