
Látványosabb, mint az Eiffel-torony: majd kibuggyantak Sofia Vergara mellei a ruhájából
A színésznő Párizs legnépszerűbb látványossága is lehetne.
Nem kell sokat várni és hamarosan elstartol a párkapcsolati reality harmadik évada. A Házasság első látásra korábbi szériájából megismert Hilda lapunknak adott interjújában elmesélte, milyen reményekkel várja a mostani évadot és mi lett vele azóta.
Október 13-án dupla résszel indul a TV2-n a Házasság első látásra 3. évada, amelynek szereplőgárdája idén is izgalmas fordulatokat tartogat majd a nézők számára. A tudományos alapokon nyugvó reality-ben ezúttal is 12 bátor szereplő vág bele a nem mindennapi kísérletbe, és próbálja megtalálni élete párját.
Az első évadban megismert Hilda Brem Lacival kötött házasságot a műsorban és már az első pillanatokban letette a névjegyét, amikor az oltárnál csalódottan reagált arra, hogy párja nem felelt meg az elképzeléseinek.
José Armandót vártam, és Szulejmánt kaptam
– hangzott el a legendás aranyköpés, utalva arra, hogy Laci idősebb, vidéki és gyermeke is van, ami számára kicsit sem volt vonzó kombináció. A döcögős indulás után azért sikerült helyrebillenteni a viszonyt, s bár a kapcsolatuk utána nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, különbözőségük és a szerelem lángra lobbanásának hiánya miatt végül mégis a válás mellett döntöttek. Az egykori feleség az induló szériával kapcsolatban elárulta, hogy vegyes érzelmek kavarognak benne.
Szerintem az első évad volt a legjobb és nem azért, mert én abban szerepeltem. Valahogy minden műsornál azt érzem, hogy az első az eredeti és a többi már egyre gyengébb, azokban mindig igyekeznek überelni az előzőeket, aminek csak az a vége, hogy túljátszák magukat a szereplők. Természetesen néztem a Házasság második évadát is, de nekem sok volt, mert kicsit primitívek voltak. A harmadik évadra is kíváncsi vagyok, de nem sok reményt fűzök hozzá, hogy jó lesz. Ettől függetlenül nézni fogom, mert a mai napig élénken él bennem, hogy milyen érzés volt teljesen vakon férjhez menni, és milyen volt az a pillanat, amikor megpillantottam a leendő férjemet.
- vallotta Hilda. „Amikor meghallottam, hogy érkezik a harmadik évad, csak mosolyogtam. Azt gyanítom, nem fog tetszeni.”
Góbi Hilda a válás után egy ideig egyedül élt, mígnem tavaly áprilisban úgy tűnt, hogy egy kibontakozóban lévő kapcsolat jó irányba kezd kezd haladni, ez azonban mostanra 180 fokos fordulatot vett.
Sajnos nem úgy alakult, mert nekem nagyon fontos egy kapcsolatban, hogy érezzem azt a bizonyost pluszt, és ha nem jön ez az érzés, akkor nem szeretem húzni az időt, szerintem az nem korrekt. Most újra a szinglik boldog életét élem.
Hilda kifejtette, hogy korábban soha nem gondolta volna, hogy önszántából besétál majd egy reality műsorba, aminek előnyét és hátrányát is megtapasztalta már.
A mi évadunk már rég véget ért, de még mindig felismernek sokan az utcán, először csak néznek, aztán oda is jönnek, nagyon jól esik. Közvetlen, mosolygós személyiség vagyok, jól tudom ezt kezelni és nagyon pozitív hozzáállással közelítenek meg azok, akik leszólítanak, úgyhogy nincsenek rossz tapasztalataim, sőt, kimondottan feltölt, hogy ennyire kedvesek velem.
Mindemellett azért az ismertség hátulütői sem kerülték el Hildát, saját bevallása szerint ugyanis a közösségi média nagyon magába szippantotta őt.
Nem volt könnyű megtapasztalni, hogy mennyire elsodort a posztolás és az állandó megfelelési kényszer, hogy mire, hány kedvelést kap az ember. Egy kicsit most sok lett ebből, ezért néhány hónapja behúztam a kéziféket és próbálok visszaállni a normál kerékvágásba. Látom egyébként másokon is, hogy mennyien vannak, akik csak ennek élnek és függővé válnak, hogy milyen visszacsatolást kapnak idegen emberektől. Ezzel kelni és ezzel feküdni nem normális, szinte fojtogató. Ezt csinálni rengeteg idő és energia, azt hiszem kell ehhez egyfajta érzék, hogy jól működjön és ne mérgezzen. Nekem egy kicsit már sok volt, kipróbáltam és élveztem is, de most már csak nézőként szeretnék részt venni benne
A színésznő Párizs legnépszerűbb látványossága is lehetne.
Sebestyén Katja szerint a nagy családoké a jövő.
1986. október 2-án mutatták be a mozikban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.