
Megtaláltuk Ferencváros egyik legdíszesebb erkélyét – fényárban úszik a körfolyosó! -Galéria!
Igazi ünnepi látványosság Budapest szívében. A ferencvárosi erkély varázslatos téli hangulatot áraszt.
Igazi ünnepi csodára leltünk a IX. kerületben. Ha van hely Budapesten, ahol már messziről érezni a karácsony hangulatát, akkor az most Ferencváros egyik régi bérházának körfolyosóján van. Attila és szomszédja idén nem aprózták el az ünnepi készülődést, és szó szerint fényárba borították a közös erkélyüket.

A körfolyosón egymást érik a kivilágított mikulások, rénszarvasok és hóemberek, a figurák között rengeteg égő világít, így az egész erkély olyan, mintha egy karácsonyi film díszlete lenne. Esténként az egész belső udvar ragyog, sokan a csodájára járnak, a készítők pedig méltán lehetnek büszkék az alkotásukra.
Ritkán látni ennyire gazdagon feldíszített körfolyosót a fővárosban. Pedig a körfolyosós erkélyek igazi budapesti klasszikusok. A 19–20. század fordulóján épült bérházakban ezek voltak a közösségi élet központjai: itt teregettek, beszélgettek, itt zajlott az élet. Ma már egyre kevesebben használják így, de Attila és szomszédja bebizonyította, hogy a régi hagyományokat modern fényekkel újra lehet éleszteni. A helyszínen készült fotók mindent elmondanak: ez nem csak egy erkély, hanem egy igazi ünnepi látványosság Ferencvárosban; és könnyen lehet, hogy Budapest egyik legszebb karácsonyi meglepetése is.
Gyönyörködj te is a varázslatosan feldíszített ferencvárosi körfolyosóban! Galériánkat az alábbi képre kattintva nézheted végig:
Téli mesevilág elevenedik meg a ferencvárosi, körfolyosós erkélyen
Top hírek


Kikötőkben és gyümölcsösökben fosztogattak a kalocsai tolvajok

Baleset történt Balatonvilágosnál - Lezárták az érintett útszakaszt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre
