
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA napokban mondta ki a szerelmespár a boldogító igent.
Szombaton állt oltár elé az ország egyik legkedveltebb sztárpárja, Krausz Gábor és Mikes Anna. A szerelmük még a Dancing with the Stars alatt szökkent szárba, idővel pedig már nem tudták és nem is akarták leplezni, táncpartnereknél sokkal többet jelentenek egymásnak. Hamarosan össze is költöztek, majd a Maldív-szigeteken sor került a lánykérésre. Szombaton pedig egy mesébe illő szertartás keretein belül összeházasodtak.

A pár, noha a szerelmük sok szempontból nem hétköznapi, bizonyos hagyományokhoz igenis ragaszkodtak: így például ahhoz, hogy a vőlegény csak az oltár előtt láthatja a menyasszonyt a ruhájában. Anna egy Demeter Richárd által tervezett menyasszonyi ruhát viselt, nyolcméteres uszállyal. A népes násznép szíve egyszerre dobbant meg, ahogy a táncosnő elsétált az oltárig, Krausz Gábor szeme pedig rögtön könnybe lábadt – írja a Bors.
Már attól elolvadtam, amikor megláttam a kis koszorúslányokat és a kislányomat. Nem vagyok egy könnyen elérzékenyülő alkat, de… Nem tudtam visszatartani a könnyeimet
– árulta el a lapnak a szertartás követően a sztárséf.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.