
Galambos Boglárka az Ázsia Expressznek köszönheti bomba alakját
A fiatal és dögös divattervező nem tagadja, kicsit beletört a bicskája a TV2 kalandreality-jébe, ahová barátnőjével, Kútvölgyi Sárával érkezett a játék harmadik hetének végén. Galambos Boglárka gyakorlatilag a mély vízbe dobva tapasztalta meg, milyen kemény is az Ázsia Expressz. Ugyanakkor ott indult el az egészséges és fitt életmódhoz vezető úton.
Az Ázsia Expressz keddi adásában láthatjuk, hogy Galambos Boglárka mindent, de mindent elkövet annak érdekében, hogy a párcserével mellé szegődött Barbinek Paula ne tudjon tőle medált szerezni, és persze azt is, ahogy a színésznő igyekszik hátráltatni ideiglenes partnerét. Galambos Lajos lánya így emlékszik arra az extrán nehéz napra...

Galambos Boglárka nem volt felkészülve arra, ami az Ázsia Expressz forgatásán várt rá
„Igazság szerint egészen jó kapcsolat alakult ki köztem és Paula között. Még annak ellenére is, hogy ellentétes céllal vágtunk bele a közösen töltött huszonnégy óránkba.
Voltak ugyan vitáink, vagyis inkább nézeteltéréseink, de nem estünk egymás torkának és ez a körülményeket tekintetbe véve, eleve szép teljesítménynek mondható
– kezdte nevetve lapunknak az ismert divattervező, aki elárulta, az Ázsia Expresszben eltöltött első percekben rájött, hogy arra, ami ott várt rá, nem volt felkészülve. „Mondjuk úgy, hogy Sára és én is tisztában voltunk a saját határainkkal, és azt gondoltuk, hogy a fizikai állapotunk megfelelő a versenyhez. Na, ez a gondolatunk nagyon hamar megdőlt” – nevetett Galambos Boglárka.

„A forgatás óta életmódot váltottam és tíz kilóval mutat kevesebbet alattam a mérleg”
Az Ázsia Expressz forgatása óta sok víz lefolyt a Dunán és néhány kiló pedig leszaladt Galambos Boglárkáról, aki az Ázsia Expressznek tulajdonítja, hogy sikerült egy teljes életmódváltáson átesnie. „Az a helyzet, hogy fizikálisan nagyon nem voltam felkészülve arra, ami Ázsiában várt ránk. Az volt a célunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot és ezt meg is tettük, de arra is rájöttem, hogy néhány dolgon változtatnom kell ahhoz, hogy jobban bírjam a fizikai terhelést. Tulajdonképpen ott indult el a fogyásom és ott fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék sokkal jobban ráfordulni az egészséges táplálkozásra is. A forgatás óta életmódot váltottam, és tíz kilóval mutat kevesebbet alattam a mérleg, mint tavasszal” – mesélte az Ázsia Expressz játékosa, aki a nehézségek ellenére is nagyon jól érezte magát a hihetetlen kaland során. „Életre szóló élmény volt számunkra az Ázsia Expressz.”
Csodálatos emberekkel játszottunk együtt és olyan helyeken járhattunk, hogy azt szavakkal leírni szinte lehetetlen
– tette hozzá Bogi.
Hogy végül Barbinek Paulának sikerül-e hatékonyan hátráltatnia Galambos Boglárkát és szerez-e tőle medált, az kiderül az Ázsia Expressz keddi adásából 19:45-től a TV2 képernyőjén.
Top hírek


Majd kiestek a keblei, aprócska ruhában domborított a szexi bombázó
Minden tekintet a dögös szőkeségre tapadt.

Vasvári Vivien: „Kiemelt meghívottként vehettünk részt az ünnepségen"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre