Bodrogi Gyula 6 évesen gyalupadot kapott karácsonyra: „Még ma is elfogadnám!”

• Bodrogi Gyula gyerekkori karácsonyai a háború idején is szeretettel és emlékezetes pillanatokkal teltek.
• A legszebb ajándék számára egy gyalupad volt, amelyre ma is mosolyogva emlékszik vissza.
• A családi összetartás és a szeretet még a háború borzalmait is képes volt háttérbe szorítani.

Idén már a 91. karácsonyára készül Bodrogi Gyula, de most is ugyanolyan lelkesen várja az ünnepeket, mint a gyermekkorában. Kicsik és nagyok kedvence azt mondja ugyanolyan fontos számára most is a szeretet, ami az egész életében átjárta ezt az időszakot. Mert édesanyja legnehezebb időkben is olyan feledhetetlenné tette a család karácsonyát, amire csak a szeretet képes.

„Mindig mindent elkövetett, hogy szép legyen az ünnep, a szenteste, még a világháború alatt is, amikor semmit nem lehetett venni. De valahogy édesanyám mindig kerített valami ételt az asztalra, sőt ajándékot is. Történetesen az én legszebb karácsonyi ajándékomra a mai napig emlékszem” – kezdte boldogan a Fanny magazinnak Bodrogi Gyula, aki hozzátette: „Olyan hatéves lehettem, akkor Veszprémben laktunk és kaptam egy gyermek gyalupadot, ami teljesen olyan volt, mint a felnőtteké, csak kicsiben. Esküszöm, most is elfogadnám, olyan szép volt! De édesanyám tényleg odafigyelt arra, hogy mindig kapjunk ajándékot a húgommal és a nővéremmel. Ráadásul nálunk nemcsak ilyenkor volt ajándék, hanem Mikuláskor is!”

A II. világháború borzalmai közt is tartotta a Bodrogi család a karácsonyt. Igaz, néha váratlan vendég állított be hozzájuk.

Bodrogi Gyula fiatalon is imádta a karácsonyt

„Voltak furfangos szentestéink, az már biztos. Előfordult olyan, amikor Érdligeten laktunk, hogy egyszer csak megjelent nálunk egy német tiszt. Kérdezte van-e nálunk zongora, mert ő játszani akar. Nagymamám, aki sváb asszony volt, mondta neki, hogy van, de ebben a csizmában biztosan nem engedi be. A német erre kiment, majd visszajött hófehér zokniban, abban játszott. Másik alkalommal karácsony éjjelén dörömbölésre ébredtünk, szovjet katonák törték ránk az ajtót. Nagymamámnak eszébe jutott, hogy a kredencen áll egy feszület, amiről tudtuk, hogy az számukra vörösposztó. A nagyi bátran megpróbálta eltakarni, erre az egyik katona azt mondta orosz nyelven: „Mama, ne fél!”, majd benyúlt az inge alá és kivett egy aranyláncot, rajta kereszttel és akkor éreztük, hogy megmenekültünk! Igazi karácsonyi csoda volt!”