
"Nagyon hálás vagyok!" - felesége közölte a csodálatos hírt Oláh Gergővel, ünnepel az egész család
Ennél boldogabb nem is lehetne.
Úgy tűnik, hogy nem mostanában mondja ki a boldogító igent Curtis és Barnai Judit.
Egy közös baráti társaságban ismerkedett meg Curtis és Barnai Judit, azaz Judie, majd 2020 nyarán összejöttek. A pletykák szerint voltak hullámvölgyek a kapcsolatukban, de nagyon boldogok együtt. A rapper tavaly nyáron megkérte a jelenleg a Farm VIP-ben bizonyító kosárlabdázó kezét, azóta pedig arra kíváncsiak leginkább a rajongók, hogy mikor lesz az esküvő.
A Bors megírta, hogy Barnai Judit volt a Mokka vendége, ahol nagyon elszomorító hírt közölt az esküvőről, ugyanis úgy tűnik, hogy hiába várják az emberek, sajnos még jóval odébb van, hogy kimondják a boldogító igent – és ennek jó oka van, ugyanis Judie annyira sikeres sportoló, hogy meghosszabbította csapatával a szerződését, ezért el kell napolniuk a nagy napot.
Tolódik minden, mert én aláírtam a következő szezonra is a csapatomhoz, megkerestek már egy hónappal ezelőtt, hogy mindenképpen szeretnének megtartani. Büszkén mesélhetem, hogy bejutottunk a rájátszásba a csapatommal, és igazából ebben a szezonban annyi volt a cél, hogy ne essünk ki, ehhez képest olyan nagyot ugrottunk, hogy ott vagyunk a legjobb nyolcban. Iszonyatosan büszke vagyok a csapatomra és arra, hogy ezt sikerült elérnünk. Úgyhogy nem is gondolkodtam egy másodpercig sem, alá is írtam. Atival megbeszéltem, hogy mindent elnapolunk, mert nem tudtam, hogy hogy fogja fogadni. Úgy volt, hogy ez lesz az utolsó szezonom, de mondtam neki, hogy egyszerűen egyénileg is annyira jó szezont zártam most, hogy nem szeretném abbahagyni. A csapattal és az edzővel is nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Nem tudnám most abbahagyni, az egész tulajdonképpen egy nap alatt lezajlott
– árulta el Barnai Judit.
Ennél boldogabb nem is lehetne.
Megdöbbentő, ami kiderült az ország pszichiáteréről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre