
Sáfrány Emese Ázsia Expressz-nyereménye már a múlté
Az Ázsia Expressz győztese elárulta, hogy mihez kezdett a nyeremény ráeső részével, valamint az anyaság kihívásairól is mesélt. Sáfrány Emese és kisfia életében új fejezet kezdődött.
A 36 éves Sáfrány Emese gyermeke rendkívül intelligens kisfiú, akit szülei hatalmas szeretetben nevelnek. Nolen hároméves múlt, és maga mögött hagyta a dackorszakot.

Sáfrány Emese már el is költötte a nyereményt
„Nagyon sokat kaptam az Ázsia Expressztől, és az ott megélt kalandok által. A műsor hatására nagyon sokat változtam, úgy gondolom, pozitív irányba” – mondta Sáfrány Emese, aki elárulta, hogy mire fordította a nyereményét.
A nyeremény rám eső részét már el is költöttem. Az egyik felét felajánlottam jótékony célra, a Gyermekeiket Egyedül Nevelő Szülők Egyesülete javára, a maradékot pedig befektettem a stúdióm felújításába, valamint a webshopárukészletet bővítettem
– mesélte a légtornász, majd élete pasija is szóba került.
„A kis Nolen három és fél éves már, rendkívül aktív, de azért szerencsére mindent meg lehet vele beszélni. Nagyon kommunikatív, ráadásul már a dackorszakon is átverekedtük magunkat. Megtanítottam neki, hogyha bármi bántja, mondja el, hogy mi az, és közösen megoldjuk” – mondta a TV2 sztárja.

A következő szintre léptek
Emese végtelen türelemmel tanítja a kis Nolent.
A dackorszakot letudtuk, de máris megjött a következő fejezet: a gyermekcsíny- és füllentős korszak. A múltkor például megkértem, hogy mosson kezet, majd megkérdeztem, hogy megvolt-e, mire ő simán rávágta, hogy igen. Hamar lebukott, hiszen száraz volt a csap. Akkor elmagyaráztam neki, hogy füllenteni csúnya dolog. Ezután azonnal bevallotta az igazat, ha csínytevésen értem. Azt szeretném, ha tudná, hogy bennem megbízhat, bármit elmondhat, hiszen anya sosem ítélkezik, mindenben mellette áll
– mesélt életükről a sztáranyuka, aki az egészséges életmódra neveli a kisfiát. Igaz, néha túloz, hogy távol tarthassa Nolent a cukortól.
„A cukor és a csoki boszorkányok által megátkozott étel”
„Az egészséges életmód is fontos része az életünknek. Nem tiltok semmit a gyerekemtől, kivéve a cukrot. A halloween egy nehezített pálya volt az életünkben. Történt ugyanis, hogy a környékünkön cukor- és csokiosztás volt a gyerekeknek. Szerencsére sok boszorkánynak beöltözött anyuka volt, így azt mondtam Nolennek, hogy valójában a cukor és a csoki boszorkányok által megátkozott étel, amit sokan azért esznek meg, mert nem tudják, hogy mérgezett. Jó, lehet, hogy túlzás volt, de ők még a Mikulásban is hisznek”
– mondta nevetve Sáfrány Emese.
Top hírek


Elképesztő! Ez a sztárpár jutott tovább a Nagy Duett döntőjébe

Forró pillanatok: falatnyi fehérneműben pózol Elizabeth Hurley
A színésznő bámulatosan néz ki.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre