
Tom Cruise elszédült a szerelemtől – luxusajándékokkal halmozza el új barátnőjét
Ez az ő stílusa a bennfentes szerint.
A hercegné öt éven át kereste a vigaszt Hewitt oldalán zátonyra futott házasságát követően.
Kitálalt Diana egykori szeretője, James Hewitt. Elmondása szerint elege van abból, hogy ő a világ legutáltabb férfija. Az egykori brit katonai lovas tiszt öt éven át volt Diana oldalán, kapcsolatuk 1991-ben ért véget. Kijelentette, minden bántalmazás, amit kap, az egy férfinak, Martin Bashirnak köszönhető, aki egykor a BBC riportere volt. Ő volt ugyanis az, aki „kicsalta” azt, hogy Diana ismerje el hűtlenségét a híres 1995-ös interjújában.
Hewitt szerint Bashirnak komolyan el kell számolnia a lelkiismeretével, miután nem tett semmi mást, minthogy kihasználta Diana gyengeségét, ami végül óriási hatással volt rá.
Remélem, mindenki tudja, hogy az egész azért volt, hogy tőrbe csaljanak valakit, hogy elismerjen dolgokat, amelyeket alapból nem mondott volna el. Diana vallomása ugyanis senkinek nem volt hasznára, kivéve az ő karrierjének és a BBC-nek.
Az egykori katonatiszt továbbá azt is kijelentette, hogy a megannyi hazug híreszteléssel ellentétben nem ő Harry apja, hiába a közös hajszínük. Ő ugyanis Dianát akkor ismerte meg, amikor a kis herceg kétéves volt. És habár mindig is szeretett volna saját gyermeket, az, hogy a világ legutáltabb férfija lett, mint Diana szeretője, minden ilyen álmát romba döntötte – írja a Mirror.
Ez az ő stílusa a bennfentes szerint.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.