Zoliról nem gondolnánk elsőre, hogy ő egy érzelmes fiú, pedig valójában nagyon is az… A Házasság első látásra macsója most el is mesélte lapunknak, hogy milyen csalódásokat élt át a múltban, és bizony azt sem titkolta, hogy megsiratta volt kedvese…
Tovább robog a Házasság első látásra 2. évada, és ismét megismerhetünk egy új szereplőt, aki ma este oltár elé áll. Ő nem más, mint Zoli, aki társaihoz hasonlóan szintén nagy reményekkel vág neki a kísérletnek, tekintve, hogy már hatszor megtalálta az igazit. Legalábbis ezt hitte a műsor ügyeletes szépfiúja, de be kellett látnia, hogy itt az ideje a szakértői segítségnek.
Ugyebár azt már említettük, hogy Zolit többször is eltalálta Ámor nyila, és most is abban reménykedik, hogy a szerelem istene ismét célba veszi őt és jövendőbelijét. Azt mondja: nincs mit veszítenie, hiszen amikor ő választott magának párt, mindig szingli lett a végére…
Én több alkalommal is megtaláltam a nagy őt, összesen hatszor. Később sajnos kiderült, hogy nem sikerült sosem jól választanom az aktuális párommal, úgyhogy ezzel a kísérlettel sincs veszítenivalóm. Eddig én választottam párt, mégis szingli lettem, most itt a lehetőség, hogy kipróbáljam, milyen, amikor szakértők választanak nekem
– kezdte lapunknak a Házasság első látásra 2024-es évadának Zolija, aki azt is bevallotta, hogy minden alkalommal ő intett búcsút a párjainak. Kivéve az utolsónál, ahol, ahogy ő fogalmazott, a fikáján csúszkált otthon, annyira bőgött.
„Az előző kapcsolataimból minden alkalommal én léptem ki, kivéve a legutolsóból: ott kivágtak. Ilyen előtte még sosem volt… Hazajött hozzám összepakolni, majd elment, én pedig annyira bőgtem, hogy a fikámon csúszkáltam otthon” – árulta el Zoli, aki tehát egy érzelmes fickó, habár a külvilág nem ezt gondolja róla. Ahogy azt sem, hogy még sosem csalta meg egyetlen párját sem.
Én soha nem csaltam meg egyetlen páromat sem. Nem azért, mert annyira jó kapcsolataim voltak, hanem saját magam miatt. Nekem így nyugodt a lelkem, én nem akarom azt érezni, amit egy megcsaló fél érez… Ha nem jó a kapcsolat, akkor kilépek, és aztán lehet szórakozni. Mindennek megvan a helye és az ideje
– tette hozzá a szépfiú, aki reményei szerint ma este igent mond majd az oltárnál, ahogy a jövendőbelije is. Ám hogy ki lesz az és hogy hogyan alakul az esküvő, kiderül ma este 19:45-től a TV2-n!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre