Szinte teljesen felépült sérüléséből a korábbi Nagy Ő

A realityszereplő még decemberben sérült meg, amikor elszakadt a mellizma. Tóth Dávid elárulta, hogy mára szinte teljesen felépült, és remekül érzi magát.



Megosztás
Szerző: Cs.G.
Létrehozva: 2024.07.15.
Módosítva: 2024.07.15.
Tóth Dávid TV2 szerencsekerék

Tóth Dávid sportolóként sokkal inkább hisz a tettekben, mint a szerencsében. Azonban utóbbit ma mégis próbára teszi a TV2 Szerencsekerék című műsorában. Az olimpikon elmondta, hogy bizony neki is volt már olyan az életében, amikor a szerencsefaktor segített egy-egy versenyén.

Tóth Dávid
Tóth Dávid nagyon élvezete a forgatást, büszke játékostársaira is – Fotó: TV2

Néha kell egy kis mázli

„Alapvetően nem tartom magam szerencsésnek, mert a tettekben hiszek. De például a kajakban is volt olyan, hogy Fortuna kegyeltje voltam, hiszen a vízen nem mindegy, melyik pályára kerültem, vagy merről fúj a szél” – kezdte a Metropolnak az egykori Nagy Ő, aki azt is hozzátette, hogy nagyon jól érezte magát a műsor alatt, még korábbi sérülése sem akadályozta a kerék pörgetésében.

Sérülése után már majdnem rendbe jött Tóth Dávid

Mint arról korábban a Bors beszámolt, Tóth Dávidot tavaly decemberben egy komoly sérülés érte. A közösségi oldalán számolt be arról, hogy edzés közben elszakadt a mellizma. A sportoló nemrég elmondta a Metropolnak, hogy most már szinte teljesen felépült és egyre jobban van.

Most már körülbelül 90%-osnak mondhatom magam. Még járok gyógytornára, kicsit még érzem a vállízületemet, de a játék során már nem okozott gondot. Talán abban mégis szerencsés vagyok, hogy életemben ez volt az első műtétem. Amikor kiderült, hogy elszakadt a mellizmom, akkor nagyon megijedtem, de visszagondolva nagyobb volt a riadalom, mint az indokolt lett volna

– mesélte. Hogy a szerencse most is mellé áll-e, az kiderül a mai Szerencsekerék adásából!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás