Alig költözött haza és elhunyt az egyik legkedveltebb magyar filmsztár

Református nemesi családba született 1915. április 20-án, a famíliának a Borsod vármegyei Nekézsenyben volt földbirtoka. Apja mérnökként dolgozott, jelentős szerepe volt az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítésében, később Budapesten kapott állást. Zita, aki kiváló tornász volt, a Testnevelési Főiskolára akart felvételizni, és leghőbb vágya az volt, hogy eljusson az olimpiára. Végül mégis a színi pálya mellett döntött, a Magyar Királyi Színiakadémiát 1937-ben Ódry Árpád tanítványaként végezte el. Már egy évvel korábban a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett, és diplomájának kézhezvétele után azonnal szerződtették.

Már elsőéves növendékként a kamera elé állhatott, a rendkívül vonzó fiatal színésznő természetes játékával gyorsan meghódította a közönséget és a szakmát. A harmincas évek végétől 1944-ig színpadnak és filmnek nem volt nála ünnepeltebb csillaga, még saját rajongói klubja is volt. 1936-ban forgatta a Méltóságos kisasszonyt, rá egy évre a Pusztai szélt, 1938-ban hat filmet készítettek vele, köztük a Pillanatnyi pénzzavart, a Fekete gyémántokat, utóbbiban Jávor Pál volt a partnere és az Azúrexpressz című vígjátékot, amelyben Tolnay Klári, Páger Antal és Básti Lajos oldalán játszott. Összesen 26 magyar filmben szerepelt, az említetteken felül olyan sikeres alkotásokban, mint a Bercsényi huszárok, a Gül baba, a Rózsafabot (a korszak egyik legnépszerűbb magyar filmjében egy vak lányt formált meg), a Sok hűhó Emmiért, az Édes ellenfél, a Sziámi macska. Az Egy éjszaka Erdélyben című, Bán Frigyes rendezte vígjátéka (1941) a velencei filmfesztiválon elismerést nyert. Két évvel később Huszka Jenő Lili bárónő című operettjének filmváltozatában, a Zenélő majomban Szilassy Lászlóval, valamint Latabár Kálmánnal és Csortos Gyulával volt látható.

A Nemzeti színpadán emlékezetes alakításai voltak Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ledér (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Solvejg (Ibsen: Peer Gynt). Németh László Villámfénynél című drámájában Tímár József partnereként Sata szerepében lépett színpadra. 1939-ben megkapta a társulat legjobb fiatal színészének járó Farkas-Ratkó-díjat. Minden sztárolás és kényeztetés ellenére 1942-ben úgy összeveszett Németh Antallal, a színház direktorával, hogy mérgében faképnél hagyta a Nemzetit. A Madách Színház tagja lett, az Operettszínházban pedig 265 alkalommal játszotta a Mária főhadnagy címszerepét. Németh távozása után, 1944 júliusában visszatért a Blaha Lujza térre, Magyarországon utoljára 1944. december 10-én lépett színpadra Gárdonyi Géza Annuska című színművének címszerepében.

Ezután a nyugati határra utazott, az országot 1945 márciusában, az utolsó pillanatokban hagyta el. A szovjetek által megszállt országrészben ekkor már halálra keresték a "szélsőjobboldalinak", "nemzetiszocialistának" minősített színésznőt. Azt hozták fel ellene, hogy az ország német megszállása, 1944. március 19. után a rádióban és az úgynevezett kívánsághangversenyeken a háború folytatására buzdított, járta a frontot és hadikórházakat, ő volt a "magyar kórházak üdvöskéje", a "katonák és a nemzet kishúga". A Népbíróság távollétében, 1948. február 7-én jogerősen háromévi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte népellenes bűntett, háborús uszítás miatt, hiába vallott mellette az összes tanú, beleértve Gobbi Hildát és Várkonyi Zoltánt is. A vádpontok között a többi közt az szerepelt, hogy esküvőjén díszmagyart viselt, és hogy 1944 novemberében elszavalta Petőfi Föl a szent háborúra című versét, benne a "Jön az orosz, jön az orosz, / itt is van már valóba'" sorokkal.

Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését, a magyarságtudat fenntartását. Az Egyesült Államokban is jelentős elismerésben részesült: 1987-ben Ronald Reagan elnök kitüntetését vehette át. A rendszerváltás után egyre többször járt haza. 1993-ban az emigrációban kifejtett kultúrmunkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült. Abban az évben kezdeményezte az 1948-as népbírósági ítélet felülvizsgálatát, és 1994-ben a Legfelsőbb bíróság felmentette a vád alól. Az indoklás szerint Szeleczky Zita a hadba indulók buzdításakor nem valósított meg bűncselekményt, művészi tevékenysége természetes velejárója volt egy hadban álló országnak.

Budapesti, egykori Budafoki úti szülőháza falán emlékét tábla őrzi. A Nemzeti Színház és a Szeleczky Zita Alapítvány 2018-ban először adta át a Szeleczky Zita-emlékgyűrűt, amelyet azon művésznek ítélnek oda, aki kiemelkedően sokat tesz a versek népszerűsítéséért.