Házasság első látásra: kihúzták a gyufát Csabinál, nem akárhol tett feljelentést

Gyöngyi exe állítja: komoly kárt okoztak neki, nem hagyja annyiban a dolgot!



Megosztás
Szerző: B.P.
Létrehozva: 2024.06.19.
Házasság első látásra kár Csabi átverés csalás

A Házasság első látásra című realityből megismert Csabiról hamar kiderült, határozott döntésekre képes, ugyanakkor, ha hibázik, belátja és beismeri a tévedését. Talán ennek is nagy szerepe volt abban, hogy a szakemberek által neki választott Gyöngyi több mosolyszünet után is visszatért hozzá, sőt, a hat hetes kísérlet végén mindketten úgy döntöttek: házaspárként folytatják az életüket, kamerák és nézők nélkül.

Csabi HEL
A Házasság első látásra című reality nézőinek egyik kedvence, Csabi azt állítja: százezrekkel károsították meg (Fotó: TV2)

A 2023-ba felvett, ám csak idén műsora tűzött reality utolsó része után a Tények Plusz megkereste a szereplőket, köztük Gyöngyit és Csabit is, akik akkor még egy párt alkottak, s a férjről kiderült, hobbija az építhető világ. Ez utóbbinak meghatározó része a LEGO, Csabi gyűjtőszenvedélyét pedig – úgy tűnik – kihasználta egy külföldi csaló. Erről árulkodik ugyanis Gyöngyi egykori férjének friss Facebook-bejegyzése. 

„Vigyázz, csaló! Helló, sajnos csúnyán átvert ez a személy, az első tranzakció sima volt, aztán a második 1000 euró feletti már átverés, eltűnt, nem válaszol az üzeneteimre.”
– kezdi angol nyelvű bejegyzésben Csabi. (Bizonyára azért angolul írt, mert a feltételezett csaló is feltehetően ezen a nyelven kommunikál az őt megkeresőkkel.) Majd így folytatja: 

„Panaszt tettem a dán rendőrségen, minden információm megvan róla és az egész családjáról, idén biztosan meglátogatom. Valószínűleg nem teszi zsebre, amit kap. Hogy tud valaki egy ilyen húzás után csak úgy játszani a gyerekeivel, mintha minden rendben lenne, miközben emberek életét teszi tönkre a háttérben? Ennek még messze nincs vége, haver!”

Csabi angolul írt, Facebook-profillal megtámogatott bejegyzése ITT található.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás