
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy év után itt a vége.
Mindössze egy évnyi randevúzást követően szakított barátjával Madonna. A 65 éves énekesnő és a 30 éves profi bokszoló, Josh Popper korábban Madonna fián, David Bandán keresztül ismerkedett meg. Az énekesnő gyermeke Poppertől vett leckéket egy New York-i edzőteremben.
Egy bennfentes szerint azonban a sztárpár most eltávolodott egymástól, az elmúlt hetekben, hónapokban alig látták őket együtt.
Madonna hónapok óta alig látta Josh-t, mert annyira hektikus volt az időbeosztása. A dolgok egyszerűen elromlottak
- fogalmazott a bennfentes a helyi sajtóban. Hozzátette, még mindig szeretik egymást, de jelenleg nem fér bele egy kapcsolat az életükbe, és barátok maradtak.
A sztápárt utoljára egy brooklyni színpadon láthatta együtt a nagyközönség még tavaly decemberben - írja a Mirror.
Madonna legutóbb akkor került a címlapokra, amikor februárban egy élő koncertje közben hátra zuhant egy székről. A 65 éves sztár éppen az Open Your Heart című dalát énekelte, amikor elesett. Az esetet kamera is rögzítette.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.