Miközben egyre vadabb összeesküvés-elméletek születnek a nagybeteg brit uralkodó és a szintén műtéten átesett Katalin walesi hercegné állapotáról, egy képügynökség azzal állt elő, hogy manipulálták azt a királyi családról készült fotót, amelyen a néhai II. Erzsébet királynő unokáival és dédunokáival együtt szerepel.
Fotó: WPA Pool / Getty Images
A Buckingham-palota 97. születésnapja alkalmából tavaly április 21-én közreadott kép alig néhány héttel a királynő halála előtt készült. A felvételen minden gyerek édesdeden mosolyogva veszi körül az uralkodót, aki közöttük ül egy kanapén aberdeenshire-i otthonában. Csakhogy a sasszemű olvasók több olyan részletet szúrtak ki, ami a kép manipulálásáról árulkodik.
A fotóba digitálisan belejavítottak
– erősítette meg a Getty Images szakértője, miután megvizsgálták a felvételt.
A dolog azért váltott ki a szokásosnál nagyobb izgalmat, mert Katalin minap közzétett képéről is kiderült, hogy Photoshoppolták, márpedig ez bizonyította volna, hogy a hercegné jól van. Később egy újabb fotó látott napvilágot, ami viszont ismét találgatásoknak szolgáltatott alapot.
A világ legkeresettebb nője, aki a közösségi médiában a spekulációk és pletykák tárgya, hirtelen úgy jelent meg, hogy nemcsak egészségesnek és hihetetlenül boldognak tűnik, tele energiával, de nem is látszik rajta, hogy próbálna elrejtőzni a kamerák elől, holott mindig tartózkodott a nyilvánosságtól
– mutatott rá a Daily MailnekJudi James testbeszédszakértő, aki szerint a hercegné furcsa viselkedése annak szólt, hogy véget vessenek az egészségi állapotáról terjedő szóbeszédnek.
A szakértők 12 manipulációt találtak II. Erzsébet unokás fotóján, melyeket ITT mutat be kinagyítva a Daily Mail.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
A Frizbi TV műsorvezetője jó ideje és konzekvensen áll ki Magyarország kormánya és Orbán Viktor békepárti politikája mellett. Ugyanakkor, videóiban és posztjaiban gyakran figyelmeztet a Tisza Párt feltűnésében rejlő egyértelmű veszélyekre. Hajdú Péter a választás előtt még egyszer kéri a választópolgárokat, hogy döntsenek jól vasárnap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.