
„Magukat hibáztatják” – Harrynek és Meghannak bűntudata van Károly király rákja miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolDiana és Károly fiatalabbik fia apja egészségügyi állapotát követően felmérte a helyzetét, és rájött, hibázott.
Bűntudata támadt a sussexi hercegi párnak III. Károly király diagnózisát követően a tetteik miatt. Mint ismeretes, Harry és Meghan még 2020 nyarán költöztek Amerikába, hátrahagyva királyi kötelességeiket és a monarchiát is. Harry hirtelen hazautazása – apja betegségének hírét hallva – arra ad reményt a királyi család kedvelői számára, hogy a köztük lévő szakadék enyhülni fog.

Természetesen nem hibáztatják magukat Károly betegségéért. Azért hibáztatják magukat, hogy a diagnózis egy olyan időben történt, amikor ők minden szempontból el voltak távolodva a királyi családtól. Amit most tehetnek, az az, hogy együtt lépnek fel, együtt támogatják a királyt, hogy egységesebb és békésebb viszonyt tudjanak kialakítani a monarchia többi tagjával
– közölte egy bennfentes a Mirror cikke alapján.
Elmondása szerint erre utal az is, hogy Harry mindent hátrahagyva, 25 órán belül Angliában volt Károly rákos megbetegedésének hírét követően, amit apja személyesen közölt vele telefonon keresztül. Az apa-fia páros azóta, ha rövid időre is, de már találkozott, és a jelentések szerint a herceg mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy megbocsátást nyerjen.
Úgy néz ki, Harry megtanulta a leckét. Tényleg úgy tűnik, hogy vissza akar térni.

Top hírek

„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

David Beckham, köszöni szépen, nem kér a viszályról szóló kérdésekből
Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Kylie Minogue másodjára is szembenézett a mellrákkal
Végül a családja mentette meg.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre