
Ez a 19 éves csodagyerek döntötte meg Arnold Schwarzenegger rekordját
A fiatal évről évre nyerte a versenyeket, most pedig felért a csúcsra.
Néhány nappal ezelőtt még Arnold Schwarzenegger mondhatta magát a Classic Physique profi verseny legyőzhetetlen bajnokának. Néhány napja viszont jött egy fiatal sportember és letaszította őt a trónról.

Ugyanis a mindössze 19 éves Anton Ratushnyi lett a verseny legfiatalabb győztese és egyben Pro Card-tulajdonosa. Teljesítményével pedig maga mögé utasította Arnold Schwarzeneggert, aki 57 évvel ezelőtt nyerte el ezt a címet.
A fiatal sportolóra még az év elején kezdtek el felfigyelni, miután sorra nyerte a különböző testépítőversenyeket. Ahogy az Instagram-posztjaiból az kiderül, a sportág már 15-16 éves kora óta mozgatja a fiatalt, valódi eredményeket azonban csak most, 19 éves korában kezdett el elérni – számol be róla a Essentially Sports.
Mutatjuk a fotókat az új bajnokról:
Top hírek


Ilyen szexi talán még sosem volt a kukkolós Sydney Sweeney
Láttál már ilyen rafinált dekoltázst?

Kovács Áron őszintén vallott A Nagy Duett versenyzőiről: „Mindenkivel kapcsolatban voltak előítéleteim”
A tévés négy adás után érkezett meg igazán a show-ba.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre