„Én már előre félek” – aggodalommal tölti el a karácsony a magyar mulatós királyt





Kis Grófo számít rá, hogy az ünnepek után többet fog alatta mutatni a mérleg.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2023.11.16.
Kis Grófo bulibáró karácsony fogyás

Az ország Bulibárója, Kis Grófo februárban kezdett komoly fogyókúrába, ugyanis a fotóin észrevette, hogy nem úgy feszülnek rajta a kedvenc öltönyei, ahogy azt ő igazából szeretné. A fiatal énekes november közepéig nem kevesebb mint 11 kilótól szabadult meg, jelenleg 81-82 kilót mutat alatta a mérleg.

Kis Grófo számít rá, hogy karácsonykor feljön egy-két kiló (Fotó: Bors)

Bár ez már jó ideje stagnál, a magyar mulatós király alapvetően elégedett az eredménnyel, csak akkor szorul kicsit össze a gyomra, amikor a közelgő ünnepi időszakra és a vele járó süteményektől roskadozó asztalokra gondol.

„Én már előre félek ettől az egésztől. Jó, persze tudom, hogy nem kell mindent összezabálni, és azt is igyekszem tudatosítani, hogy nem azon az egy héten múlik minden. Kalkulálok karácsony körül egy-két kiló plusszal, de nem féltem magam, ezek úgyis lemennek” – fogalmazott a Bulibáró.

Főzőcsatornát indított a TikTokon

Kis Grófónak azért sem túlságosan könnyű tartani az elért súlyt, mert nemrég belevágott egy saját főzőcsatornába, ahol azokat a fogásokat készíti el, amiket a kommentelők kérnek tőle. Az első, amit elkészített, egy Grófo pizza volt, majd magyarosabb vizekre evezett, és egy lecsót dobott össze.

„Nagyon sokan kérik, hogy töltött káposztát készítsek, de abban annyira nem vagyok profi igazság szerint, édesanyám nálam százszor jobban csinálja. A főzőcsatorna viszont jár némi felelősséggel. Mi lesz, ha mindent megeszek, amit főzök?” – nevette  el magát Kis Grófo, aki jövőre azt tervezi, hogy egy autentikus formációval folk stílusban, élő hangszerkísérettel adja majd elő a legnagyobb slágereit.

@kisgrofo_1993 Pizzasütés Grófo módra😀🍕 Ha szeretnétek még hasonló videokat irjátok meg, hogy mit süssek vagy főzzek😀❤️ #pizza #kisgrofo ♬ Summer day - TimTaj

Győzike igencsak megtréfálta

Győző félelmet nem ismerve tárcsázta első áldozatát, amikor múlt héten telefonbetyárnak állt a Bors szerkesztőségében.  Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy ki legyen az, egyből tudta, hogy jó barátját, Kis Grófot szeretné megviccelni. Ahogy az sem okozott számára gondot, mivel verje át az énekest. 

A poén kedvéért egy roma focicsapatot szeretett volna alapítani, melyben Grófót szánta a kapuba. Hogy miért? Nos, azért mert szerinte csendes emberre van szükség, aki tartja a hátországot, még akkor is, ha az ellenfél túl közel kerül. 

Kis Grófo először elnevette magát, majd közölte, hogy inkább bírói szerepben látná szívesen magát.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás