
Végre megszólalt Tóth Vera is: az esküvőjükön próbálták menteni a menthetőt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEzért kellett Tóth Verának Szentendrén tartani az esküvőt.
Mint ismeretes, Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága végérvényesen tönkrement, az álompár már külön is költözött, mert nem kívánják együtt folytatni az életüket. Bár a részletek még nem derültek ki, a felek annyit elárultak, hogy békés, jó viszonyra törekednek, mert Hannaróza nevelését továbbra is közös feladatuknak tekintik. Míg mindenki azt találgatja, hogy mi lehet a szakítás oka (sokan megcsalást sejtenek a háttérben), addig Tóth Vera fontos dolgot árult el a saját esküvőjéről.

Tóth Vera és Pauli Zoltán négy éve él együtt, és másvél éve járnak jegyben. A hónap elején azonban a legnagyobb titokban összeházasodtak, hogy együtt éljék le életüket boldogságban és szeretetben. A hír majdnem ugyanakkor robbant, amikor kiderült: Tóth Gabi és Krausz Gábor elválnak. Míg tehát az egyik Tóth lánynak most ért véget a házassága, a másiknak csak most kezdődik. A drámát pedig csak növeli az, hogy Veráék Szentendrén házasodtak össze. Ennek miértjeiről a Storynak számolt be az énekesnő, amit az Origo szemlézett.
Eredetileg Palkonyán, a hegy tetején, a szabad ég alatt szerettünk volna megesküdni a barátaink, a Haraszti család borbirtokán.
A dekorosunk, Anita segítségével már mindent kiválasztottunk, lefoglaltunk, megrendeltünk, kompletten összeraktuk az egész lakodalmat, csakhogy két nappal az esküvő előtt az egész addigi munkánk dugába dőlt. Kiderült, hogy 30 fokos napsütés helyett ítéletidő lesz, pedig még mezőgazdászokat is megkérdeztünk, hogy mire számíthatunk. Nem jött be” – mesélte.
Ezután azt is elárulta, hogy két nap alatt kellett átszervezni az egészet: ekkor rukkoltak elő a szentendrei ötlettel. Próbálták menteni a menthetőt, ezért úgy határoztak, Szentendrén tartják a ceremóniát.
Kompletten át kellett szervezni az egész esküvőnket, pontosabban még az is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán lagzi.
„Önkívületi állapotba kerültem, hisz fogalmunk sem volt, mihez kezdjünk két nappal a nagy nap előtt” – idézte fel.
„Az esküvő előtti napon még bútorokat pakoltunk, és több kört is megtettünk Palkonya és Szentendre között, hogy minden átkerüljön az új helyszínre. Az esküvő napján dél körül érkeztem meg a helyszínre, és ott kezdtük meg a szépítkezést a szűk családdal, valamint a koszorúslányokkal. A testvéremet, Gabit, az unokahúgomat, Hannarózát, a barátnőmet, Vikit, Zoli testvérét, Anitát, a férjem unokahúgát, Noémit, valamint a barátnőm kislányát, Adélkát kértem fel koszorúslányaimnak!” – emlékezett vissza.
„Most már hivatalosan is Pauli-Tóth Veronika vagyok, amit ugyan még furcsa kimondani, de nagyon tetszik. Csak a magánéletben fogom a férjezett nevemet használni, a nyilvánosság előtt továbbra is Tóth maradok, hiszen így ismernek az emberek, de tagadhatatlanul asszonnyá váltam” – tette hozzá.

Top hírek

„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

David Beckham, köszöni szépen, nem kér a viszályról szóló kérdésekből
Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Kylie Minogue másodjára is szembenézett a mellrákkal
Végül a családja mentette meg.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre