
Házassági válság: ostromolják a neten Király Viktor feleségét
Az internet népe szerint Anita gyönyörű nő és tökéletes anya. Nem is értik, hogyan kerülhetett válságba a házassága.
Sokáig rengetegen irigyelték Király-Virág Anitát, hiszen éveken át úgy tűnt, tündérmesébe illő a házassága Király Viktorral, békében és szeretetben nevelik kisfiukat, a 3 éves Kolent. Mostanra azonban valami végleg elromlott köztük, hónapok óta attól hangos a sajtó, hogy bár mindent megtesznek, hogy megmentsék a házasságukat, egyelőre nem sikerül felülemelkedniük a nehézségeken, és már nem is élnek együtt.

Anitát imádják a követői
Bár a csinos tévésnek most a fia a legfontosabb, vélhetően nem ütközne nagy nehézségekbe, ha flörtölni támadna kedve, vagy éppen új hódoló után kívánna nézni. Nem tud ugyanis olyan fotót közzétenni, ami alá ne érkeznének a lelkesítő bókok, dicséretek.
„Bárki is legyen a következő, nagy szerencséje lesz. Talán meg is becsül. Csoda nő és anya vagy” – írta egy hozzászóló a fiatal anyuka legújabb fotója alá, amin épp a kisfiával szeli a hullámokat.
A lelkes kommentelő ezzel egyértelműen arra szeretett volna utalni, hogy Viktor nem tartotta elég nagy becsben a feleségét, és hagyta, hogy széthulljon az álomszerűnek tűnő házasság. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki Anitát méltatta, a férfiak többsége mindent megtenne, hogy személyesen is megismerje őt.
„Mindent megteszel ezért a kisfiúért” – írta egy másik hozzászóló, akinek szintén feltűnt, hogy Anita minden fronton próbál helytállni még ebben a nehéz időszakban is.
Családi viszály okozhatta a válságot
Állítólag Király-Virág Anita nem tudott beilleszkedni a férje családjába, ami a házasságuk megromlásához vezethetett, mivel Anita mindig kívülállónak érezte magát. A részletekről a család egy közeli ismerőse árult el egy-két konkrétumot.
„Anita nem igazán tudott beilleszkedni a családba, inkább a saját szüleit preferálta azután is, hogy édesanya lett. Hiába élnek hozzájuk közelebb Viktor szülei, ő előbb ment Kecskemétre, vagy utaztatta fel az édesanyját onnan, mint hogy az anyósáéktól kérjen segítséget”
– mesélte egy informátor nemrég az egyik hetilapnak.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre