A színűvész úgy érzi elfáradt és magára maradt a bajban.
Kulka János élete 7 évvel ezelőtt örökre megváltozott. Egy sztrók következtében életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, majd egy nagyon hosszú gyógyulási folyamata kezdődött. Sokat javult az állapota, és visszaállt dolgozni is, azonban most úgy tűnik, hogy maradandó tünetei maradtak, és ami a legfájóbb, elfordultak tőle azok az emberek, akiknek korábban ő segített a bajban.
Bár az eltelt években a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész kisebb szerepeket is vállalt, illetve filmekben is játszott, úgy érzi, hogy nem tudott teljesen felépülni azóta sem.
Nem változott semmi. Elfáradtam, beteg vagyok, állandó fáradságot érzek, és vannak szavak amiket nehezen mondok ki. A nem szűnő fájdalom is megvisel. A jobb kezem gyenge
– árulta el kendőzetlen őszinteséggel a Nők Lapjának a színész. Kulka János beszámolt arról is, hogy Lang Györgyivel sok időt töltött együtt a halála előtt is, fogta a kezét a nehéz időkben és mélyen érintette az elvesztése. Azonban szomorú részleteket is elárult a színművész arról, hogy a saját ismerősei hogyan fordítottak neki hátat, mióta gyengélkedik.
Elkoptak. Elfelejtettek. Ahogy én elfelejtettem a betegség miatt az angolt, a franciát, a verseket, a címeket, mindent. Ők engem. Azok, akiknek régen segítettem, akiket támogattam, ahol jótékonyságból fölléptem, mind elfelejtettek. Számukra nem vagyok. Szégyellem magam… Kováts Adél néha fölhív. Olyankor örülök. Csákányi Eszter, ő rendszeresen. Vele sokat beszélgetek. Tájékozott, okos, hisztis, szomorú, vicces, nagyon jó ember, igazi barát! A falakon kívül durva a világ. Aki az utcán kedves volt, most elfordul. Nem köszönnek rám, mint régen. Rossz ez. Változott a világ. Durvák az emberek. Talán félnek. Sok a baj. Háború. Infláció. Máskor beszólnak. Olyankor mosolygok, és megyek tovább. Szörnyű! És én ebben a világban még sokkal rosszabbul érzem magam
– foglalta össze fájdalmát Kulka János. A színművész a hétköznapjait most azzal tölti, hogy Bercivel sétál, híreket olvas, vagy éppen csak bámul maga elé. Korábbi hobbijai, amik boldoggá tették, már annyira nem hozzák izgalomba. A bokszzsákot is leszerelte, festeni már nem szokott.
„Sztrókos voltam. Már megnyugodtam. Azt mantrázom: megérdemeltem” – mondta a lapnak Kulka János. A teljes interjút a Nők lapja következő lapszámában tudjátok elolvasni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre