
„Együtt voltunk, szeretetben!” - Tóth Gabi kislánya túlragyogott mindenkit
Nagyon aranyos pillanatokat osztott meg az énekesnő.
Nem is akárkinek engedte őt át.
Hihetetlen, de igaz. Király Viktor és ikertestvére, Benjamin fiatalon úgy néztek ki, mint két tojás. Ezért azt a csínytevést eszelték ki, hogy vajon észrevenné-e az aktuális partnerük, hogy ha helyet cserélnének egymással. Erről beszélt Viktor nemrég az Activity adásában az énekes.

A fiatalkorukat Amerikában töltötte a Király család, ahol középiskolás korukban nagy népszerűségnek örvendtek a házibulik. Ezek során pedig a fiúk gyakran felszedtek egy-egy estére fiatal lányokat. Az egyik ilyen esetben az jutott eszébe a srácoknak, hogy mi lenne, ha az előző este megismert lányok helyett a testvérük folytatná velük az „ismerkedést”.
Egyszer volt ilyen eset az életünkben. Viszonylag mi egyébként jó fiúk voltunk. Voltak a tipikus amerikai házibulik, mindig összejártunk a barátokkal. Egy alkalommal én összejöttem ott egy lánnyal, Ben összejött egy másik lánnyal, majd másnap reggel felkeltünk, egymásra néztünk, és megkérdeztük, hogy „Nem cserélünk?” Akkoriban még egy szobában laktunk az ikertestvéremmel
– mondta el az adásban Járai Máténak Király Viktor. A lányok ráadásul nem jöttek rá a csalásra.
Abban az időben, mint két tojás, úgy néztünk ki. Tök poén volt az egész, én felhívtam az ő előző esti csaját, ő pedig az enyémet. Fiatalok voltunk akkor még egyébként is, de mindkettőnk esete más volt
– árulta el Viktor, aki állítása szerint már régóta nem csajozógép, és most is éppen a feleségével való viszonyát próbálja rendezni, és megerősíteni a házasságukat.

Nagyon aranyos pillanatokat osztott meg az énekesnő.


Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.