
Eltűnt pár napra - kiderült, hová ment Sydney van den Bosch
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Rubint Réka lánya karrierépítésbe kezd, hamarosan kilép a szülei árnyékából.
Schobert Norbi lánya édesanyjával karöltve a vasárnap megrendezett Smart Sport Expo és Fitness Fesztiválon tartott edzést. Előtte azonban a Ripostnak elárulta, milyen elképzelései vannak a jövőjét illetően.
Keveseknek adatik meg, hogy már egészen fiatalon olyan határozott tervekkel lépjenek a nagybetűs életbe, mint ahogyan azt Schobert Lara teszi. Amint mondta, kétség sem fért ahhoz, hogy egy nap ő is a szülei nyomdokaiba lép, talán jóval hamarabb is, mint ahogyan azt legtöbben gondolták volna. Ő ugyanis karnyújtásnyira van attól, hogy kilépjen a szülei árnyékából.
Nem elégszik meg azzal, hogy mindent ellesett tőlük, ami ehhez a szakmához kell. Mivel szeretne a lehető legjobb tudása szerint segíteni az embereknek, elhatározta, hivatalos képesítést szerez.
Most csinálom az edzői képzést, viszont egyelőre gyakorlatként tarthatok órákat. Egyébként pont holnap lesz az első ilyen gyakorlati órám!
– árulta el izgatottan Schobert Norbi lánya.
Eldöntötte, a karriert illetően ez lesz számára a fő csapásirány, az elhatározása miatt pedig mérhetetlenül büszkék rá a szülei.
Úgy gondolom, nagyon büszkék rám. Anya világéletében szerette volna nekem átadni a stafétát, ezért nagyon büszke rám, amiért én viszem tovább ezt a vonalat
– mondta boldogan és hozzáfűzte, egyáltalán nem tart attól, hogy az emberek túl sokat várnak el tőle, csak mert fitneszguruk gyermekeként nőtt fel.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Ellenállhatatlan: Kiszel Tünde lányának fotója mindent visz.
Elárulta a színész, mi járt közben a fejében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.