Keresztes Ildikó élete legfájdalmasabb időszakáról vallott

Keresztes Ildikó szerint a demencia még mindig tabutéma itthon, pedig nagyon sok idős embert és azok családját érinti. Az énekesnő őszintén beszélt arról, hogy imádott édesanyja is demens, ráadásul már előrehaladt az állapota. Ildikó állandóan aggódott az elmúlt hónapokban, nehogy súlyos baleset érje, szerette volna biztonságban tudni anyukáját, így komoly döntést hozott. 

Keresztes Ildikó élete legfájdalmasabb időszakáról vallott

Közeleg az anyák napja, Keresztes Ildikó idén is, mint minden évben felköszönti imádott édesanyját. Az énekesnő, aki nemrég keresztanya lett,  sosem tagadta, hogy nagyon sokat köszönhet anyukájának, aki mindig mellette állt, aki szinte rá tette fel az életét. A szerdán megjelenő hot! magazinban őszintén mesél fájdalmas döntésének hátteréről.

„Az ő állapota nagyon kettős. Fizikailag a korát meghazudtoló állapotban van: már elmúlt 83 éves, ám néha követni is nehéz, annyira aktív. Viszont a demencia előrehaladott állapotban van nála, ezért a mindennapok megélése mégis nehézségekbe ütközik. Meg kellett hoznom életem egyik legnehezebb döntését: elhelyeztem őt – a már korábban vele élő, rokkantnyugdíjas nagynénémmel együtt – egy szociális intézményben. Nem várhattam tovább az ő biztonsága érdekében – és a saját nyugalmam miatt sem. Nem szabad megvárni, amíg egy súlyos baleset elengedhetetlenné teszi a lépést, és arra is kellett gondolni, hogy úgy kerüljenek egy új helyre, hogy meg tudják még szokni, és idővel jól érezzék ott magukat. Egy szuper otthont találtam nekik, a Bischitz Johanna Integrált Humán Idősek Otthonát, amelynek a vezetőnője Pál Zsoltné Enikő. 10 percre van tőlem ez a hetedik kerületi intézmény, szinte egy szállodában érezhetik magukat, de állandó szakszerű felügyelet mellett, és a közelség miatt én is sűrűn meg tudom látogatni őket. Sokszor vagyok külföldön, így viszont nem kell gyomorideggel elutaznom, mert biztonságban tudhatom őket. Nagyon közvetlen a kapcsolat, a vezetőnő, a munkatársak nagyon aranyosak és segítőkészek. Voltam már bent náluk mini­koncertet adni, hogy én is nyújthassak valami pluszt számukra.”

Tudja, hogy ítélkezni fognak felette döntése miatt

– folytatta az énekesnő. „Végtelenül jó volt mindenkihez világéletében, nem csak hozzám, sokak szemében abnormális módon is. Sokszor kérdeztem tőle, mi ennek a forrása – erre csak annyit felelt, hogy így érezte magát igazán boldognak, hogy mások boldogságát szolgálta. Sokszor lelkiismeret-furdalásom volt, ha veszekedtem vele, de ez csak a lobbanékony természetem miatt van. Most pedig nehezen fogadom el az állapotát, hogy lerobbant a család motorja, hogy aki immár háromszor menekült meg a halál torkából, az most vesztésre áll a demenciával való küzdelemben. Viszont beszélnünk kell róla, mert azt vettem észre, hogy a világunkban ez még tabutéma, pedig manapság egyre több demens ember él. Ez korunk egyik népbetegsége – nem dughatjuk homokba a fejünket, ha erről esik szó. Emellett mi, magyarok ráadásul nagyon ítélkező nemzet is vagyunk: sokszor felmerül a vád, hogy milyen önző ember az, aki bedugja a szüleit egy otthonba. Nem néznek a dolgok mögé, hogy kinek mi a valós érdeke, ki mit tud felvállalni. Ma már nem él együtt több generáció, hogy mindig akadjon egy segítő kéz, egy állandó ápolónő alkalmazását pedig többnyire még egy átlagosnál jobb fizetésű ember sem engedheti meg magának.”