RETRO RÁDIÓ

Balesetet szenvedett Zalatnay Sarolta





Az énekesnő részletesen beszámolt az esetről.



Megosztás
Szerző: sk
Létrehozva: 2023.05.11.
Módosítva: 2023.05.11.
zalatnay sarolta baleset

Lovas balesetet szenvedett Zalatnay Sarolta. Az énekesnő ráadásul imádott kedvencével, Manócskával járt pórul, akivel már 16 éve elválaszthatatlan. A 33 éves lónak szerencsére nem lett baja, a gazdi apróbb sérülést szenvedett.

Fotó: Zalatnay Sarolta

 

– Manócska sosem szerette a szőrnyírást, így most, amikor levágtuk a téli szőrzetét, szintén nem volt túl boldog. Amikor végeztünk, úgy gondoltam, hogy jót tesz neki, ha megyünk pár lassú, öreges kört. Ezért felültem a hátára. Léptünk is párat, de az öreglány egy ponton megrázta magát, én pedig lecsúsztam róla, egyenesen egy bálára

– mesélte a Borsnak az énekesnő. Cini olyan szerencsétlenül érkezett a földre, hogy alaposan megzúzódott a dereka.

Már amikor feltápászkodtam, éreztem, hogy valami nem stimmel. Eleve derékfájós vagyok, így nyilván nem tett jót ez az esés. Pár óra után már tudtam, hogy ezt nem úszom meg egy kis pihenéssel, így végül elmentem orvoshoz, ahol kaptam valamilyen speckó gyógyszert, és elkezdtünk egy injekciókúrát is, mivel egyetlen fellépésemet sem szeretném lemondani a saját butaságom miatt.

Zalatnay szintén elárulta, hiába voltak fájdalmai, hétvégi koncertjét így sem mondta le.





 





Ezeket olvastad már?
Hivatalosan is megerősítette Krausz Gábor: Mikes Annával visszafricskázott Tóth Gabinak

Hivatalosan is megerősítette Krausz Gábor: Mikes Annával visszafricskázott Tóth Gabinak

Itt a vége?! Harry és Meghan nem kapott meghívót a királyi család legújabb esküvőjére

Itt a vége?! Harry és Meghan nem kapott meghívót a királyi család legújabb esküvőjére

Nagyon erős tünetek: Krausz Gábor végre megszólalt a kórházba került Hannaróza állapotáról

Nagyon erős tünetek: Krausz Gábor végre megszólalt a kórházba került Hannaróza állapotáról

„Mi tényleg sértődékenyek vagyunk” – A Párharc kamerái előtt vallott Gáspár Bea

„Mi tényleg sértődékenyek vagyunk” – A Párharc kamerái előtt vallott Gáspár Bea

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás