RETRO RÁDIÓ

Zalatnay Cini másodszor mentette meg Manócska életét





Az énekesnő nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy mi történt a lovardában. Azonnal autóba ült és rohant segíteni...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.01.26.
Zalatnay Sarilta betegség pánik

Zalatnay Sarolta napok óta alig alszik, hiszen minden idejét a házához közeli lovardában tölti, ahol 16 éve gondoskodik a Manócska névre keresztelt kancáról. A most 33 éves állat ugyanis „bekólikázott”, vagyis emésztőszervi problémák jelentkeztek nála. Manócska a fájdalomtól felállni sem tudott, pedig ilyenkor a mozgás a legfontosabb, hiszen ha fekve marad, a halál szinte biztos. Az énekesnő a Borsnak mesélte el, pontosan mi történt. 

Fotó: Zalatnay Cini

„Manó most 33 éves, ami egy lónál már matuzsálemi kor. Ezért is rémültem meg, amikor megtudtam, hogy kólikás lett. 

Az ő korában szinte a nullával egyenlő az esélye, hogy túléli.

Az orvos egyébként azt mondta, hogy feltehetően az időjárás-változás okozhatta nála a bajt. Mindenesetre ilyenkor mozgatni kell, ami nem könnyű, hiszen komoly fájdalmai voltak szegénynek. Én a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy vezetőszáron sétáltam vele a karámban” – kezdte a lapnak Cini, aki rajongva szereti a már idős állatot, hiszen 16 évvel ezelőtt a halál torkából mentette meg. Akkor ugyanis a gazdája, aki Amerikába költözött, elvitte egy vágóhídra, vagyis szó szerint halálra ítélte. Zalatnay persze nem hagyta, hogy a paripa élete ilyen csúfos véget érjen.  Befogadta Manócskát, akit azóta is naponta látogat és gondoz. 

Fotó: Zalatnay Cini

 

Az arab telivér-lipicai keverék ló meg is hálálta a rengeteg szeretetet, hiszen több kupát is szerzett már díjugrató versenyeken. Az, hogy tehetséges, egy véletlen folytán derült ki. Cini erről így mesélt a Borsnak. „A vénasszony igazi kis bajnok. Persze nem ért el hatalmas sikereket díjugratásban, de azért pár vidéki versenyt megnyert. Ez csak azért érdekes, mert alapvetően sosem trenírozták erre. Amikor hozzám került, éppen kint voltam a lovardában és pletyiztem a többi gazdával, amikor a szemem sarkából láttam, hogy egy nagy, világos valami átrepül a karámkerítés felett. 

Manócska csak úgy magától úgy döntött, hogy átugorja a 130 centis akadályt

– idézte fel Cini, aki elárulta, lova már túl van az életveszélyen és bár nagyon kimerült, önállóan eszik, vagyis minden esélye megvan a túlélésre.





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás