Izzott a levegő Marics Peti és Tóth Andi között a Sztárban Sztár döntőjében
Szakítottak, de az egykori álompár körül még mindig van valami a levegőben. Míg a ValMar duó Marics Petije még egy kedves bókot is elengedett, Andi csípős megjegyzéseket osztott. A kommentelők pedig, még ennél is különbet láttak....
Marics Peti és Tóth Andi körül nem csillapodnak a kedélyek szakításuk után sem. Az elmúlt Sztárban Sztár-adásokban is tapintható volt a feszültség a korábbi szerelmesek között, a szemforgatásoktól a hangos nézeteltérésekig mindenből részesülhettünk a képernyőn keresztül: most, a vasárnapi Sztárban Sztár döntőben sem rejtették véka alá, amit gondolnak, azonban a dolog már kulturált formát öltött. Nagyjából...
Szerencse, hogy Marics Peti és Tóth Andi között Lékai-Kiss Ramóna ült a zsűriben Fotó: Markovics Gábor/Bors
Csípős megjegyzésekkel illette Andi exét
Szóval, Tóth Andi kezdte, és nem kellett a szomszédba mennie a szúrós megjegyzésekért. Ugyanakkor, ahogyan említettük, érezhetően finomodtak a beszólások, és talán a fiatalok konszenzusra jutottak ebben, hogy magánéletüket nem a nyilvánoság előtt fogják megélni. A show felvezetőjében Tilla arra volt kíváncsi, hogy Peti és Andi mit gondolnak, hogy érezhetik ma magukat a szereplők...
Egyiknek sem ül mellette az exe, szóval... úgy egyszerűbb lehet
– hangzott rögtön a csípős válasz. A páros ebben a pillanatban direkt nem nézett egymásra, de mindketten nevettek a szurkálódós poénon. Mi több, a megjegyzést a legtöbben félreértették, hiszen lehet, hogy nem is Petiről szólt, hanem Szabó Ádámról, Andi volt párjáról, hiszen 2020-ban, egy korábbi évadban Andi és Ádám már exként álltak színpadra, mikor kettejük között dőlt el, hogy ki lesz a győztes. A megjegyzés kétértelműen hangzott, így a jelen helyzetre is vonatkozhatott.
Bókkal kedveskedett Marics
Marics joggal érezhette volna, hogy eljött az ő ideje, azonban ő nem bántani, inkább kedveskedni akart exének, s még egy bókot is megengedett magának Oláh Ibolya, Tina Turner-produkciója után.
Itt a zsűrik között ül egy fenomenális Tina Turner és egy középsz*r!
– szólt Peti, amikor Ibit zsűrizte, és ezt valóban egy hatalmas bóknak szánta, hiszen Turnert mindketten megszemélyesítették már ezen a színpadon, így vallomásában Peti most egyértelműen megdicsérte Andit, akinek legbelül biztosan jól esett a bók.
Oláh Ibolya is esélyes volt a győzelemre, Tina Turnerként nagyot énekelt Fotó: Markovics Gábor/Bors
Megrótták Maricsot
A kommentszekció, hűen önmagához, a jó hangulatban is talált valami kivetnivalót. Látni vélték ugyanis, hogy az adásban Peti sietségében majd fellökte volt szerelmét...
– Jó nagyot löktél szegény Andin, amikor Tillához szaladtál, majdnem felbuktattad – írta egy kommentelő Petihez címezve üzenetét. Azonban ezzel a véleményével úgy tűnik, egyedül maradt, hiszen mások szerint nem is történt ilyesmi.
Elképesztő gyűlölethullám zúdult el az internetre, a kegyetlen baloldali trollok Orbán Viktor miniszterelnök és a rákbeteg fitneszkirálynő halálát kívánták. Rubint Réka azonban úgy tűnik, minden aljas támadáson képes felülemelkedni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.