
Young G Béci: „Ha Magyar Péter nyerne áprilisban, ukrán párti kormányt alakítana”
Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő időszakban. Young G Béci számára nem is lehet kérdés a vasárnapi választás.
A budai erdőkben álló ház egykor a környék egyik legszebb villája volt. A művész halála óta azonban senki nem gondoskodik az ingatlanról.
Benkő Dániel három évvel ezelőtt, 72 éves korában szívinfarktusban halt meg. A halála óta üresen áll imádott otthona, amit három évvel ezelőtt a lánya utasítására teljesen lezártak: rácsokat tettek az ablakokra és az ajtókra.

A Blikk ellátogatott a helyszínre, és szörnyű állapotokat tapasztaltak. Rendezetlennek és elhagyatottnak tűnt az ingatlan, amit három éve, amióta Benkő Dániel már nincs közöttünk, vélhetően nem laknak.
A lantművész halála után minden hagyatékát Dalmára és Vivienre hagyta, ám a házat egyikük sem vette birtokba. Dalma azóta is Magyarországon él a családjával, Vivien viszont évekkel ezelőtt Franciaországba költözött, és nem tartotta a kapcsolatot az édesapjával.
A ház, amelyben azóta senki nem lakik, nagyon elhagyatott, olyan, mintha kísértetház lenne. Még a lányoké, nem tudom, mihez akarnak majd kezdeni vele. Dánielnek megszakadna a szíve, ha látná most a házat, hiszen ez volt az élete munkája, amit a két kezével újítgatott, csinosított. Nagyon büszke volt rá
– mondta a család egyik ismerőse.

Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő időszakban. Young G Béci számára nem is lehet kérdés a vasárnapi választás.

A rangját vesztett herceget saját családja is támadja.

Sorsdöntőnek tartja a vasárnapi választást a Kossuth-díjas színművész. Nemcsák Károly arról beszélt, miért érzi úgy, hogy a döntés most jóval többről szól, mint egy újabb parlamenti ciklusról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.