Ezért adta el Avicii családja a néhai zenész felvételeinek szerzői jogait





A 2018-ban, 28 évesen elhunyt Avicii családja a zenész által készített mesterfelvételek, vagyis hivatalos eredeti felvételek szerzői jogainak 75 százalékát eladta a svéd Björn Ulvaeus, az ABBA zenésze által alapított Pophouse-nak.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.09.28.
DJ

A szerződés lehetővé teszi, hogy Avicii szülei ezután kifejezetten arra az alapítványra tudjanak koncentrálni, amit fiuk halála után, 2018-ban hoztak létre emlékére. A BBC online hírportáljának cikke szerint a szerzői jogok 25 százalékát azért tartották meg maguknak, hogy a zene felhasználásának és népszerűsítésének méltóságát meg tudják őrizni. A 2014-ben alapított Pophouse szervezi az ABBA Voyage műsort Londonban.

Fotó: Getty Images

A svéd Avicii - eredeti nevén Tim Bergling - 1989-ben született, és azzal vált közismertté, hogy stockholmi hálószobájában készített számait zenei honlapokra töltötte fel. Érzelmes popdalaival nagy nemzetközi sikereket aratott. Később mások mellett Madonnával és a Coldplay együttessel is dolgozott, a világ egyik legjobban fizetett DJ-je lett. Életének maga vetett véget, alkoholizmustól és depressziótól szenvedett.

Hagyatékát szülei gondozzák, koncertet szerveztek az emlékére és Stockholmban egy múzeumot is nyitottak neki idén.

A Pophouse igazgatója, Per Sudin közleményében azt ígérte, hogy a szerződés biztosítja a Tim Bergling Alapítvány hosszú távú finanszírozását, amely olyan fontos ügyeket támogat, mint a fiatalok jóléte és mentális egészsége.

Az elmúlt öt évben számos neves művész, köztük Bob Dylan, Shakira, Blondie és Neil Young is jelentős összegért adta el zenei katalógusait olyan vállalatoknak, amelyek átvállalták örökségük gondozását, hasznot húzva a jogdíjakból.





Ezeket olvastad már?
Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás