Boldog apák napját! Így köszöntötték fel a sztárvilág apukáit – Videó!

Az anyák napja mintájára hozták létre az ünnepet világszerte más időpontokban, Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplik a családfőket.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.19.
fontos dátum

A kezdeményezés egy szívmelengető történettel kezdődött az Egyesült Államokban. Egy Sonora Smart Dodd nevű hölgy az édesapja tiszteletére indította el az ünnepet, ugyanis a polgárháborús veterán családfő egyedüli szülőként nevelte fel 9 gyermekét felesége halála után. 1910-ben végül a hatóságok is bejegyezték a neves dátumot.

Az apák is kiveszik a részüket a gyermekek felnevelésében és a családon belüli munkákban Fotó: Shutterstock

Caramelt a felesége köszöntötte

Szilágyi Sylvi az énekes felesége az Instagram-oldalán köszöntötte fel kedvesét egy aranyos fotóval, amin közös gyermekükkel látható Molnár Ferenc „Caramel”.

„Boldog Apák napját neked Caramel, és minden fantasztikus apukának a világon! Annyira izgalmas, felemelő és szavakba alig önthető volt nekem az eddigi közös út, megtapasztalni, ahogy napról napra egyre jobb és jobb leszel ebben is! Köszönjük, hogy Vagy nekünk!

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Szilvia Szilágyi Molnár (@sylviszilagyi) által megosztott bejegyzés

Győrfi Pál és fia, Győrfi Dániel

Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének fia Dániel a Blikknek árulta el, hogy ő tartja az apák napját, és ilyenkor fel is köszönti az édesapját.

„Azt gondolom, hogy valami oknál fogva az apák napja nincs annyira az emberek fejében, mint az anyák napja. Ennek nem tudom, mi lehet az oka, lehet külföldön ez egy fajsúlyosabb dolog – mondta el a lapnak az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének fia, aki elárulta, hogy édesapja nagy csokirajongó.

„Engem úgy neveltek, hogy ne az ajándékra koncentráljunk, hanem a mögötte lapuló szeretetre. Még meglátjuk, nem tudom pontosan, hogy mivel lepem meg, de jó lenne valami fantáziadús dolgot adni neki. Korábban megpróbálkoztam általam készített ajándékokkal, vagy olyasmivel, ami tényleg kreatív. A csoki most is konkrét és tervezett dolog ezzel kapcsolatban, de remélem ezenfelül sikerül valamilyen kreativitást is belevinni az ajándékába – tette hozzá Győrfi Dániel.

Győrfi Dániel megünnepli édesapját Fotó: TV2

Curtis is felköszöntötte apukáját

Boldog apák napját édesapám” - írta a fényképhez a rapper, amin egészen kisgyermekként látható édesapja karjaiban.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés

Vilmos herceg és családja

Külföldön nagyobb hagyománya van az apák napja ünneplésének, így a világ legcukibb királyi családja sem maradhatott ki az ünneplésből. Vilmos herceg és három cserfes gyermeke egy aranyos fotót posztolt az ünnep napján, amelyben felköszöntik az édesapákat és nagypapákat.

A magyar rendőröktől szeretettel

+1 A magyar rendőrök sem maradhatnak ki az apák felköszöntéséből, az egyenruhások több Facebook-posztban és egy cuki videóban tisztelték meg az apukákat. A képeken több apa-gyermeke fotót tettek közzé, voltak, akiknek a család mindkét tagja ezt a csodálatos hivatást választotta magának.

A szívmelengető videót pedig itt tudjátok megtekinteni:

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás