
Meghan Markle nővére durva vádakkal illette féltestvérét, ráadásul kiderült, hogy éveken keresztül ő szította róla a különböző pletykákat.
Nemrég kiderült, hogy Meghan Markle féltestvére Samantha állhatott a Twitter-fiókok és más közösségi médiás felületek mögött, amelyek lejárató kampányt folytattak a hercegné ellen. Itt többek között olyan súlyos állítások láttak napvilágot, mint hogy Meghan más férfi gyermekét hordta a szíve alatt, amikor elsőnek volt terhes nagyobbik gyermekükkel Archie-val.
A BuzzFeed oknyomozó újságírói bizonyítékokat találtak arra, hogy az elmúlt 4 év során több közösségi médiás profil mögött is az 57 éves Samantha állt, és ezekről a felületekről szellőztetett meg információkat a hercegi pár magánéletéről. Minden azzal kezdődött, hogy amikor randizni kezdett Meghan és Harry, akkor a The Sun-nak azt nyilatkozta Samantha, hogy a húgának nem tiszták a szándékai.
„Ne dőlj be a kishúgomnak, ő lesz a következő érdekhercegnő„ - üzente akkor a hercegnek.
Az állításokat azért érdemes némi gyanakvással kezelni, mert míg a 2008-óta sclerosis multiplexben szenvedő Samantha magát közeli hozzátartózóként állítja be, addig a valóságban már évek óta nem tartják a kapcsolatot a hercegnével. Pedig még egy könyvet is kiadott az idősebb nő azzal a címmel, hogy: ”Az érdekhercegnő nővérének naplójából„.
A legdurvább mégis az, hogy rengeteg követője van Samanthának, akik hisznek az összeesküvés-elméleteiben, például abban, hogy Harryéknek nincsenek is közös gyerekeik, ugyanis Meghan nem volt terhes Harrytől, csak műhasat használt a nyilvános szereplésein.
A fiatal lány nemrég édesapja nyomdokaiba lépett és beindította zenei karrierjét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre