RETRO RÁDIÓ

A magyar zenész élete legnehezebb időszakáról vallott





Az énekes kendőzetlen őszinteséggel mesélt életének arról az időszakáról, amikor elvesztették otthonukat és a napi betevőre sem futotta.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.08.
nehéz élet

Elképesztően nagy utat járt be a sikerig vezető úton Emilio, aki nemrég látogatta meg egyik – kilókkal küzdő – sorstársát, Gézát. A fiatalt az egész ország akkor ismerte meg, amikor Schobert Norbert vigyázó szárnyai alá vette, hogy segítse, a több mint 300 kg-os Géza életmódváltását. A zenész úgy érezte eljött az idő, hogy ő is lelket öntsön Gézába, aki szerény hajlékukban fogadta Emilióékat.

Forrás: Drága családom

„Géza az elején talán egy kicsit zavarban volt, feszengett attól, hogy milyen a házuk, milyen szerények a körülmények. Nagyon kevés emberrel szoktam megosztani életemnek azt a részét, amikor én is hasonló, sőt, még rosszabb körülmények között éltem. Neki részletesen meséltem minderről, hogy bátorítsam, hogy erőt adjak neki, hogy soha ne adja fel” – mondta Emilio, aki felidézte a sötét múltat.

2000-ben teljesen padlóra kerültem. Az önkormányzat elvette a lakásunkat, de valahol laknom kellett, így visszamentem oda. Nem volt bevételem, a lakásban nem volt se fűtés, se víz, egy matracon aludtam. Fogalmam se volt róla, hogy mit hoz a holnap. A hidegben még tüdőgyulladást is kaptam, de nem volt pénzem kiváltani a gyógyszert. Senki nem volt mellettem, csak a jóistenbe tudtam kapaszkodni” – idézte fel a múltat a Drága családomban az énekes, akit néha-néha meghívtak a Fészek Klubba, ahol töltekezhetett egy kicsit.

„Sok szeretetet kaptam ott, zenélhettem, enni és inni adtak. A lelkem romokban volt, amit a testem is megsínylett. Ha volt pénzem krumplit, kenyeret és tésztát ettem, mert arra futotta. Így híztam 168 kg-ra” – tette hozzá Emilio, aki biztos volt benne, hogy sorsa jobbra fordul majd.

Mindvégig bíztam Istenben és nem adtam fel. A hideg lakásban, a gyertya fényénél írtam a dalokat. Ott született a »Ne nézz vissza rám« című dalom is. A kitartásomnak meg is lett a gyümölcse, 2003-ban felfedeztek és minden elkezdett jobbra fordulni. Tudom, hogy milyen nehéz a rosszban, de ki kell tartani és bízni a jóban” – mondta az előadó.





Ezeket olvastad már?
„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás