„Megadtam magamnak az 5 perc szomorkodást” – Gelencsér Timi inkább lenne a táncparketten

A fiatal modell tavaly megnyerte a Dancing with the Stars című műsort, most ő vezeti a show kibeszélőadását, ez rengeteg érzelmet szakított fel benne.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.27.
kendőzetlen őszinteség

Gelencsér Tímea az Instagram-oldalán számolt be a műsorral kapcsolatos érzelmeiről. A fiatal nő vezeti a táncműsorral párhuzamosan futó Dirty Dancing Live-ot, amelyben élőben jelentkezik be hazai sztárokkal és a műsorról beszélgetnek kötetlenül.

„Nagyon vegyes érzések voltak bennem tegnap. Először nosztalgikus hangulatban mentem a stúdióba, mert úgy táncolnék idén is! De nyilván nem lehet és miután megadtam magamnak az 5 perc szomorkodást, mentem is a dolgomra. Először a Dancefloort forgattuk le, amit nagyon élveztem! Élőben voltunk, és ilyenkor nincs lehetőség bénázni, úgyhogy össze kellett szednem minden tudásom. Igyekeztem minél több kulisszatitkot megmutatni Nektek, remélem tetszett a műsor! Este pedig a Dirty Dancing Live-on olyan jókat nevettünk a sztárkommentátorokkal, hogy észre sem vettük, és elröppent az a 3 óra! A nap összegzéseként pedig arra jutottam, hogy már nem szomorkodom amiatt, hogy nem táncolhatok, inkább nagyon hálás vagyok a műsorvezetésért, mert szeretem, élvezem és hétről hétre ezzel a szuper csapattal/stábbal tarthatok!” – írta bejegyzésében az Exatlon korábbi műsorvezetője.

Tóth Andi remélte, hogy Andrei Mangra lesz a partnere – Fotó: Metropol/MK

Ahogy arról korábban beszámoltunk, elrajtolt a Dancing with the Stars idei évada, elképesztő hangulatot és gyönyörű táncokat láthattak a műsor nézői. Az első adásban sajnos Metzker Vikiéktől kellett elbúcsúznunk, aki gyakorlás közben bordarepedést szenvedett, így még az is kérdéses volt, hogy az első részben a színpadra tud-e állni. A nyitótáncok közül a zsűri pontszámai alapján Tóth Andiék tánca volt a nyerő, ezután nem is volt kérdéses, hogy ők továbbjutnak. Az adásból minden részben kiesik egy páros, így minden táncban a maximumot kell nyújtania a versenyzőknek.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás