
Szoboszlait idézte a bajban a Liverpool kapitánya
Van Dijk hasonlóan nyilatkozott mint Szoboszlai.
Egyenesen paródia mindaz, ami a Puskás Akadémia–MTK NB I-es meccsen történt. A kiállítás után még Kubatov Gábor, a Fradi elnöke is üzent.
Meccs közben hívták fel telefonon az MLSZ-t Felcsútról. A Puskás Akadémia–MTK-meccsen olyan történt, amire senki nem számított. A játékvezető a 6. percben kiállította a hazaiaktól Markgráf Ákost. Addig vele tudták betartani a „magyarszabályt”, azaz nélküle már nem volt meg az öt hazai labdarúgó egyszerre a pályán. Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője elmondta, a meccs közben kértek telefonos segítséget a szövetségtől, hogy ilyenkor mi a teendő. Az esetre már a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor és az MLSZ is reagált.

A felcsútiak a kiállítás után azonnal becseréltek még egy magyar labdarúgót. A 1-1-re végződő bajnoki után kiderült, sokan nem voltak tisztában a szabályokkal.
Egy edzőt olyan helyzetbe hoznak, hogy meccs közben kell telefonálgatni, hát ez nevetséges! Hívtuk az MLSZ-t, azt nem tudom, hogy Csányi Sándort vagy az alattasát
– árulta el a meccs után Hornyák Zsolt.
A szakember nyilatkozatát megosztotta az MLSZ szabályozása ellen hónapok óta tiltakozó Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor is. Szerinte eljött az idő, hogy a szakvezetőket is meghallgassák a szövetségben.
Az eseményekre vasárnap a szövetség is reagált. Szerintük világos a szabályozás.
„Az MLSZ ösztönző rendszere részletesen kitér azokra a speciális esetekre (pl.: kiállítás, sérülés), amikor a fiatal játékosoknak nem kell végig a pályán lenniük a bajnoki mérkőzéseken. Az ösztönző rendszer részleteiről a bajnoki idény előtt minden érintett klubot hivatalos formában értesített a szövetség. Sajnálatos, hogy hónapokkal később is vannak még olyan döntéshozók, akik nem ismerik ezeket a részleteket.”
A labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük, kivéve
a) ha a labdarúgó(ka)t lecserélték és helyette/helyettük az előírásoknak megfelelő labdarúgó(k) lép(tek) pályára; vagy
b) ha a labdarúgó(ka)t kiállították, vagy
c) ha a labdarúgó(k) sérülése esetén a sportszervezet minden cserelehetőségét kimerítette.
Az idei szezontól azok a klubok, amelyek betartják a magyarszabályt, közel félmilliárd forintos támogatást kapnak, s ami ennél is fontosabb, akadémiájuk megtarthatja kiemelt státuszát.
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Van Dijk hasonlóan nyilatkozott mint Szoboszlai.

Ezek voltak a Metropol legolvasottabb sportcikkei a héten.

Merész öltözékben pózol a fürdőszobában Natalya.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.