Mindenkit boldoggá tett: Jürgen Klopp tisztázta a liverpooli edzőkérdést

A Vörösök korábbi edzőjét megkérdezték arról, hogy valaha visszatérhet-e a csapat kispadjára. Jürgen Klopp válasza minden Liverpool-szurkolót boldoggá tett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.21. 19:00
Jürgen Klopp Liverpool Arne Slot

Aligha akad olyan Liverpool-drukker, aki ne fogadná tárt karokkal Jürgen Klopp visszatérését, amennyiben a karizmatikus német szakember úgy döntene, ismét a Vörösök kispadjára ül.  A sikeredző 2015 és 2024 között irányította a Vörösöket, ez idő alatt többek között Bajnokok Ligáját és angol bajnokságot is nyert a klubbal. Jelenleg a Red Bull nemzetközi futballprojektjeinek igazgatójaként tevékenykedik, és bár többször is nyomatékosította, hogy elégedett jelenlegi pozíciójával, a minap mégis elismerte: van némi esély arra, hogy egy nap újra visszatér Liverpoolba.

Jürgen Klopp egy évig volt Szoboszlai Dominik edzője
Jürgen Klopp egy évig volt Szoboszlai Dominik edzője – Fotó: Eurasia Sport Images

Érdekes egybeesés, hogy az interjú éppen akkor látott napvilágot, amikor a Liverpool és Arne Slot is hullámvölgybe került, viszont így még nagyobb figyelmet kapnak Jürgen Klopp szavai. A The Diary of a CEO podcastben a korábbi menedzser számos témát érintett, de a legnagyobb visszhangot az váltotta ki, amikor a beszélgetés az utódjára terelődött.

Jürgen Klopp érdeme a bajnoki cím?

A sikeredző hangsúlyozta, hogy utolsó szezonjában tudatosan törekedett arra, hogy a lehető legjobb alapokat hagyja hátra, megkönnyítve ezzel az őt követő tréner munkáját. Ezzel valószínűleg akaratán kívül, de kissé aláásta Arne Slot tavalyi érdemeit, akit már ezelőtt is értek olyan kritikák, hogy nem kizárólag az ő érdeme az együttes bajnoki címe.

Néhány perccel később Jürgen Klopp kiemelte, hogy jelenleg nem hiányzik neki az edzősködés, és ha ma megkérnék, biztosan nemet mondana a visszatérésre, de nem tudja, mit tartogat számára a jövő. Ugyanakkor teljesen azért nem zárta ki a visszatérést, amivel nagy örömet okozott a liverpooli híveknek.

Azt mondtam, hogy soha többé nem edzek másik csapatot Angliában. Tehát ha visszatérek Angliába, akkor a Liverpoolhoz fogok. Igen, ez elméletileg lehetséges.

Más körülmények között talán senki fel sem kapná a fejét erre a megjegyzésre, de a liverpooli csapat mélyrepülése miatt egészen más súlya van a német edző szavainak. Arne Slot jelenleg nem találja a megoldást a csapat problémáira, és ki más lenne megfelelőbb a vezetőedzői posztra, mint Jürgen Klopp?

Premier League-lázban ég az ország!

A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a Vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön pluszizgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.