![](https://cdn.metropol.hu/2025/02/P-5nFJNyfSKToSDPppydMfkNGn4U6Y2IcE7RMjdR-vA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjMDA5NjJkMDkwYjQ0ZWJiNDZmODQxNWU1MjdlNWI5.png)
Böde barátja elárulta, hogyan ünnepelték a rekordot jelentő gólt
Varga László szerint Böde Dani még mindig az egyik legjobb.
László Csaba jól emlékszik a csehekre, az általa irányított Fradi huszonegy éve balszerencsés körülmények között esett ki a labdarúgó BL-ből a Sparta Praha ellen. Most azt reméli, hogy a Viktoria Plzennel szemben jobban megy majd a Fradi játékosainak.
A Puskás Akadémia elleni bajnoki vereség után csütörtökön az Európa-ligában harcol újra a Ferencváros. A Plzen elleni két meccsen a 16 közé jutás a tét, az első találkozót Budapesten rendezik (18.45, tv: M4 Sport). A Fradi az elmúlt évtizedekben felemás csatát vívott a csehekkel. 2004-ben kiesett a Sparta Praha elleni BL-selejtezőn, 2021-ben ugyanitt kiütötte a Slavia Prahat.
László Csaba korábbi Fradi-edző szerint a helyzet a két ország focija között nem változott.
A cseh és magyar labdarúgás színvonala azonos
– szögezte le, majd megemlítette: a 2004-es BL-selejtezőben az ő dirigálásával a Fradi Budapesten 1-0-ra nyert a Sparta ellen, de 2-0-ra kikapott a visszavágón úgy, hogy a hosszabbításban, a 114. percben kapták a második gólt.
– A Viktoria Plzen legutóbbi cseh bajnokiján csak óriási harcban nyert 3-2-re a Slovan Liberec ellen, ebből kiindulva verhetőnek tűnik. Megnyugtató lenne kétgólos előny a csehországi visszavágóra, s erre egykori csapatom képes – nyilatkozta a Metropolnak László Csaba, aki másokhoz hasonlóan Varga Barnabástól várja a megoldást. A középcsatár magasan a Fradi legjobbja, a Puskás elleni meccset eltiltás miatt hagyta ki.
Az egykori szövetségi kapitányunknak, Lothar Matthäusnak pályaedzőként segítő László Csaba Robbie Keane vezetőedző eddigi munkálkodásáról megjegyezte: nem túl szerencsés helyzetbe csöppent, hiszen csak ismerkedési stádiumban van a játékosaival. Ráadásul elődje, Pascal Jansen jobbára 4-2-3-1-es taktikát alkalmazott, míg Keane a 4-3-3-ra esküszik, ami játékosaitól nem kis váltást, átállást követel.
Ha az ír edző majd valamennyi kártyalapját látta, azaz felmérte, hogy kire és melyik poszton számíthat igazán, akkor várható tőle eredmény. Amennyiben a holland AZ Alkmaar ellen az alapszakaszban mutatott győztes formával rukkolnak elő a zöldek, továbbá a sérült Dibusz Dénes kapust helyettesítő Varga Ádám – eddig relatíve jól lépett Dibusz helyére – is hozza magát, nem tartok attól, hogy a Fradi ezen az akadályon elbukik. A szerencsén is sok múlik, a továbbjutási esély a két meccs alapján 50-50 százalék
– véli a szakember az Európa-liga-meccs előtt.
Hirdetés: Dübörög az El! A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az El-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az El-ről itt.
Varga László szerint Böde Dani még mindig az egyik legjobb.
Berlinben már az edzés is elmaradt, akkora a baj.
Három hete sérült meg a csapatkapitány.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre