Teljes leépülés, Dárdai és fiai totálisan eltűnnek Berlinből

Úgy tűnik, a magyar edző nélkül még jobban szenved a Hertha Berlin focicsapata. A szurkolók szerint érik Dárdai visszatérése.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.08.12.
Dárdai Pál Hertha Berlin

Két meccs után csak egy ponttal áll a Hertha Berlin focicsapata a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában. Pocsék tehát a kezdés azok után, hogy harmadszorra is felállt a kispadról a csapatot korábban többször megmentő Dárdai Pál. A magyar szakember szerződése májusban járt le, s szóba sem került az esetleges hosszabbítás. A drukkerek már ezt sem értették, azt pedig végképp nem, hogy az utódot Nürnbergből hozták, ráadásul fizetni is kellett Christian Fielért.

dárdai
Egyelőre nem tisztázott, milyen munkája lesz Dárdai Pálnak Berlinben Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A Hamburg ellen idegenben lejátszott meccsen (1-1) az is kiderült, nem csak Dárdai Pál tűnt el, fiai sincsenek már ott a kezdőcsapatban. Dárdai fiai közül a legkisebb gyermek, Bence a nyáron eligazolt, a középső, a magyar válogatottal az Európa-bajnokságon szereplő Márton pedig csak csere volt Hamburgban. A legidősebb fiú, a szintén magyar válogatott Dárdai Palkó ezúttal a meccskeretben sem volt.

 

Kiállás Dárdai mellett

A közösségi médiában a Hertha egyik szurkolói csoportjában már meg is jelentek azok a hangok, amelyek Dárdai Pál mellett állnak ki. „Hol vagytok, Dárdai-gyűlölők?” – tette fel a kérdést egyikük - írja a Magyar Nemzet

 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás