
Mi az a permakultúra? – Tudd meg most!
Az esemény vendége Werlein Anna biológus.
Az esemény vendége Werlein Anna biológus.
A sok jó tanács ellenére is nehéz helytállni szülőként.
Számtalan barlangtípust ismerhetünk meg.
Fedezd fel Hollywood legismertebb asztrológusát.
Lehet-e szépen és méltóságteljesen idősödni?
„Vegyétek be közösen Turbina mesés várát, és fedezzétek fel azt, vasárnap délutáni programunk keretében.”
A Növényvakság-növénylátás előadássorozat keretében a 9. epizódban a fák szerepe és ápolásuk áll a beszélgetés középpontjában.
Háromféle Lego játszóház és aktivitások kicsiknek és nagyoknak, az egész család számára, két teremben!
„Gyere el, ha szeretsz játszani és egy jó hangulatú közösséghez tartozni, vagy csak kipróbálnál egy-egy újdonságot!”
Tudd meg, miért fontos az aktivitás „erőltetése”? Hogyan működik a betegséget működtető „ördögi kör”?
Nyírő Melinda tüdőgyógyász vendége ezúttal a Szent István Kórház Cardiovascularis osztályának vezető főorvosa, Vértes András lesz.
A szertartás után lesz egy közös beszélgetés is.
Januárban új lendülettel vágunk neki az évnek.
A részvételhez előképzettség nem szükséges!
Vért adhat többek között az, aki egészségesnek érzi magát, elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves.
32
286