
Tájékoztató akció indul a gyermekvédelmi népszavazásról
A tájékoztató akció a hagyományos felületek mellett az interneten is zajlik majd, rövidesen tájékoztató honlap is indul.

A tájékoztató akció a hagyományos felületek mellett az interneten is zajlik majd, rövidesen tájékoztató honlap is indul.

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének nem ez az első olyan nyilatkozata, amelyben a nőkről általánosító és sértő megjegyzéseket tett.

A KSH elnökhelyettese az energiaárak globálisan magas szintjét nevezte meg a világszerte magas infláció egyik fő okaként.

A járvány idején is támogatják az időseket – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.

A politikus az elmúlt napok történései, és a végzettségéről hazudó Hajnal Miklós jelöltsége után döntött a váltásról.

A bíróság megerősítette a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint a a Fővárosi Ítélőtábla jogellenesnek nyilvánította a január 31-ei pedagógussztrájkot.

Egymást követik a baloldal jelöltjének abszurd ötletei. Kórházban mojitót felszolgáló fűszoknyás lányoktól indiai zöldhályog-műtétekig.

Mától érkezik a bankszámlára a családi adó-visszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára kitett videóban.

A legfrissebb felmérés szerint 2010 óta létrejött 1 millió új munkahely, a bérek folyamatosan emelkednek és a lakosság vagyona több mint háromszorosára növekedett.

Nemrég került elő egy videó, amelyen Márki-Zay arról beszélt, hogy egy aktivistája megpróbálta megváltoztatni néhány vidéki ember politikai gondolkodását, de csak kevés volt köztük, aki reggel tíz órakor nem volt részeg vagy agymosott.

Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a közelmúltban a magyar horgászat.

Orbán Viktor a jó hírt a Facebook-oldalán jelentette be. A nyugdíjak kifizetéséről a Magyar Posta is kiadott egy közleményt.

Tovább gyalázza a vidéken élőket a baloldali miniszterelnök-jelölt, aki szerint a vidéki jobboldali emberek egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni – annyira buták.

A budai 3-as választókerület képviselője, az LMP-s Hajdu Mária a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy várja a választ a miniszterelnök-jelölttől.

Mennyire tartja igaznak azt a kijelentést Orbán Viktorra és Márki-Zay Péterre vonatkozóan, hogy „betartja, amit ígér, jó vezető, és tisztességes ember-e”?

A józsefvárosi gyerekek táboroztatásáról van szó.
75
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.