
„Szívből játszott – a lelkünkért” – megható sorokkal búcsúzott Orbán Viktor Szakcsi Lakatos Bélától
Megrendítő gondolatokkal búcsúzott a miniszterelnök a vasárnap hajnalban, 80. életévében elhunyt zenészlegendától.
Megrendítő gondolatokkal búcsúzott a miniszterelnök a vasárnap hajnalban, 80. életévében elhunyt zenészlegendától.
2019-ben égett le a Dunamelléki Református Egyházkerület központjának Ráday utcai kollégiuma. A teljesen újjáépített diákközpontot Orbán Viktor adta át.
Ebben az évben 145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről, köztük két erdélyi településről a fóti lovasterápiás versenyre – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a Pest megyei városban.
Jogszabálysértést követett el a vasárnap esedékes választás kapcsán Őrsi Gergely a főváros II. kerületének MSZP-s polgármestere a kerület helyi választási bizottsága szerint - írja a Fidesz II. kerületi szervezete Facebook-oldalán szombaton.
Mindig kiállunk az idősek érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat - írta Facebook-oldalán Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos szombaton az idősek világnapján.
Október 8-tól 35, jellemzően alacsonyabb forgalmú postát zár be a fővárosban a Magyar Posta az energiaválság miatt.
Pénteken Novák Katalin köztársasági elnök egész napos látogatást tett Pozsonyban.
Soros György nyerészkedik a háborún.
A rendkívül magas érdeklődésre tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy a kényelmes bejutás érdekében a meghirdetettnél korábban, 16:30 helyett már 16:00-kor megnyitják a kapukat.
A Török Áramlat gázvezeték biztonsága kiemelten fontos Magyarország számára, hazánk ugyanis ezen keresztül szerzi be a földgázszükségletének 50-60 százalékát.
Balkán Fanatik, TNT, Metzker Viktória - mindez ingyenesen a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztiválon, október 20-án.
Országszerte rengeteg sportprogram várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A magyarok döntő többsége szerint az Egyesült Államok és Kína az egyértelmű nyertesei, az összes többi szereplő – élén az Európai Unióval és hazánkkal – pedig vesztese a brüsszeli szankciós politikának és a szankciók gazdasági hatásainak.
„Amennyiben a helyzet nem változik, a tél kezelhető lesz az energiabiztonság szempontjából” - hangsúlyozta a miniszter.
Új trend alakult ki az elmúlt hónapokban a napelemeknél: felértékelődött az energiatárolás.
Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság 3. miniszteri szintű ülésén Bangkokban.
28
155
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.