
Karácsony Gergely nem hívta össze a Fővárosi Közgyűlés ülését
Szeptember óta most lett volna az első alkalom, hogy megtárgyalhassák a Budapestet érintő ügyeket.

Szeptember óta most lett volna az első alkalom, hogy megtárgyalhassák a Budapestet érintő ügyeket.

A miniszterelnök kedden fogadta a Karmelita kolostorban Eduard Hegert.

A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta Szlovákia miniszterelnökét, Eduard Hegert.

Megint ugyanaz történik, mint amikor az illegális migráció ellen lépett fel Magyarország. Soros György és fia, egyben kijelölt utódja, Alex Soros támadásokat indítottak.

Radnóti András szerint jobb lenne, ha az ellenzék bukna ’22-ben, hogy életben tartsák a „rendszerváltás reményét”.

A beoltottak száma 5 477 405 fő, közülük 4 874 076 fő már a második oltását is megkapta.

Kiakadtak a budapestiek az ellenzék újabb ötlete miatt, miszerint útdíjat akarnak bevezetni a fővárosban a forgalomcsökkentés érdekében.

A kezdeti lendület után kifulladt Karácsony Gergely főpolgármester kampánya, júniusban nem tudta növelni egyötödös támogatottságát.

Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait - jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában.

Rétvári Bence államtitkár közlése szerint 108 milliárd forinttal jut több jövőre a köznevelésre, mint az idén. Tehát a járvány idején megemelt tanárbérek fedezésére is bőven jut pénz.

Ma már a nemzetközi politikai vitákat a liberális mainstream a lehető legkevésbé a tények talaján vívja meg, egész egyszerűen globális fake news támadást indítottak Magyarországgal szemben.

A kérdések többsége a gazdaság megerősítésére, a védekezéshez szükséges intézkedésekre vonatkozik, de a migráció kérdése is terítéken lesz.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken egy, a Facebookon közzétett videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A kormány 3 éves bérmegállapodást ír alá, amely lehetővé teszi, hogy az állami közszolgáltató vállalatoknál 15 százalékkal emelkedjenek a bérek 2021-2023-ban összesen 152 milliárd forintból.

„Karácsony Gergely ezúttal sem a főváros ügyeivel, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal foglalkozik” – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken közzétett bejegyzésében

Az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széles körű támogatottság övezi - közölte a jogi elemző intézet.
119
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.