RETRO RÁDIÓ

Orbán: A visegrádi országoknak a világgazdasági változások nyertesei közé kell tartozniuk - Videó





A V4 magyar elnöksége azért dolgozik majd, hogy a megváltozott helyzetben a visegrádi országok a világgazdasági változások nyertesei közé tartozzanak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a lengyelországi Katowicében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.30.
büszkeség

A visegrádi csoport lengyel elnökségének végén tartott csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján Orbán Viktor kiemelte: a magyar elnökség célja a négy ország gyors gazdasági újraindítása, amelyhez beruházások kellenek, és azok akkor vannak, ha alacsonyak az adók, ezért nem támogatják az adóemeléshez vezető nemzetközi kezdeményezéseket. Fontos az infrastruktúra is, különösen észak–déli irányban vannak komoly lemaradások – tette hozzá.

A kormányfő további lényeges célként említette a biztonságot, amely szorosan összekapcsolódik a migrációval. Nem támogatják a migránsok kötelező szétosztását, és a jelenlegi egészségügyi helyzetben a migráció különösen nagy kockázatot jelent, és emellett sürgetik a nyugat-balkáni országok európai integrációját – tette hozzá.

Katowice, 2021. június 30.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (jobbra) és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi csoport (V4) miniszterelnökeinek csúcsértekezletén tartott sajtótájékoztatón Katowicében 2021. június 30-án. A találkozón Magyarország átveszi a V4 soros elnökségét.
(MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy intellektuális újraindításra is szükség van, ezért a visegrádi országok külön-külön és együtt is részt vesznek az EU jövőjéről szóló vitában. Úgy vélte, izgalmas és remélhetőleg sikeres is lesz a magyar V4-elnökség.

A miniszterelnök gratulált Lengyelországnak az elmúlt egy évben nyújtott teljesítményéhez, azt mondta, az elmúlt évtizedek legnehezebb évét fogta ki az ország a V4 elnökeként. A négy ország között azonban megmaradt az együttműködés, egyikük sem maradt egyedül a bajban – fogalmazott. Hozzátette: együttműködtek a külföldön rekedt emberek hazahozatalában, az eszközök szétosztásában, orvosokat küldtek, és a vakcinák tekintetében is segítséget nyújtottak egymásnak.

Kitért arra, hogy a koronavírus-járvány után a világ megváltozott, átrajzolták a világgazdasági és a világpolitikai status quót. Létrejött Ázsiában a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete és megvalósult a Brexit. Fontos a továbbiakban is jó kapcsolatot ápolni Nagy-Britanniával – szögezte le.

Arról is beszélt, hogy a V4-en belül is történtek fontos dolgok. Ha a négy ország egy entitás volna, a világ 17. legnagyobb gazdasága lenne, amelynek a növekedése kétszerese az EU-énak, az államadóssága az egész EU államadósságának csak a 4 százaléka, és Németország után itt dolgozik a legtöbb ember az unióban – sorolta. Hozzáfűzte: szorgalmas és dolgozni akaró országokról van szó.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette: a legfontosabb az infrastrukturális elmaradás leküzdése. A hidegháború idején az összeköttetések kelet-nyugat irányban épültek ki, ma is ezzel élünk, de a V4 szempontjából kulcsfontosságú lenne az észak-dél irányú összeköttetések kiépítése is – mutatott rá. Hozzátette: kérdés, hogy az EU pénzügyi lehetőségeiből mennyit tudnak bevonni e célok megvalósítására.

A miniszterelnök ugyancsak fontosnak nevezte, hogy Közép-Európa jelentős gazdasági súlyt képvisel az EU-ban, ezért „nem lehet úgy beszélni velünk”, ahogy az utóbbi időben ez néha előfordult. Közép-Európa olyan súlyt képvisel az európai gazdaságban, amely tiszteletet parancsol – jelentette ki. Kiemelte: nem fogadják el, hogy másik uniós tagállam mondja meg, hogy a magyar gyermekeket hogyan neveljék, hogy azt mondja, egy közép-európai országot térdre kell kényszeríteni. Ennek véget kell vetni, a közép-európai országok teljes jogú uniós tagállamok, amelyek komoly teljesítményt tettek le az EU asztalára, jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az unió lépést tudjon tartani más térségekkel, és elvárják a nekik járó tiszteletet – hangsúlyozta.

A V4 elnökségét Magyarország július 1-jén veszi át Lengyelországtól. A minsizterelnök minderről a facebook oldalán egy videót is közretett:





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás