
Hihetetlen: Kína „mesterséges napja” meghozta az eddig régóta várt áttörést
Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.
A miniszterelnök szerint elvesztünk, ha mások elvárásait teljesítve élünk.
Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén azt hangsúlyozta, hogy hazánk biztonságosabb az európai országoknál:
„A most végzett tisztek feladata, küldetése megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát. Vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, de Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet.”

Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.

A kábítószerfüggő más családtagoktól is pénzt zsarolt ki.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem komoly helyezést kapott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.