
„A kislányom meghalt a karomban” – Öt évig küzdött babájáért a kismama, de az orvosok miatt elvesztette
Az anyuka boldogsága pillanatok alatt elillant.

Az anyuka boldogsága pillanatok alatt elillant.

Bőven lesz hova menni a szép őszi időben!

Vízügy: még ötven centit emelkedik Budapesten a Duna szombat estig.

Nem lesz köszönet abban, amit a következő napokra tartogat az időjárás.

Sokak szerint ez megdönthetetlen bizonyíték a földönkívüliek létezésére.

Bejártuk a budai rakpartot, így tetőzik most a Duna. Az árvíz már bőven elérte Budapestet, szombatra várható a tetőzése. Percenként emelkedik a vízszint, a Batthyány teret már el is érte, az aluljáróba is betört a víz.

A rendőrség a tragédia kapcsán vizsgálatot indított.

Sajnos van egy rossz hír is ezzel kapcsolatban.

Magyar Péter megint hazudott, ezúttal a köztársasági elnökről.

Az árvíz sújtotta területekre is eljuttatja a Magyar Posta a nyugdíjakat és a küldeményeket.

Az árvíz szerelmet hozhat annak, aki figyel a jelekre.

Számos felvétel készült a rejtélyes jelenségről.

Megdöbbentő dolgok derültek ki a meghallgatás során.

A Rómain élők védelmével sem Karácsony Gergely, sem a börtönben lévő Kiss László óbudai polgármester nem foglalkozott öt évig.

Az illető most arra biztat másokat, teszteltessék magukat.

Dunabogdány felkészült az árvízre.
987
3575
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.