
Ellentétes irányból érkező vonatok szakítottak szét egy autót Komáromnál
Sokkoló baleset történt.

Sokkoló baleset történt.

A közútkezelő forgalomfigyelő kamerája rögzítette a drámai perceket.

Felnőtteket megszégyenítő az, amin már keresztülment egy leukémiás kisfiú.

Mutatjuk, ki volt ez a költő, és hogy mit érdemes tudni róla!

Fényes nappal sikerült lefilmezni.

A minimálbér mellett jó eséllyel a reálbérek is nőnek.

Az internetes csalások elleni védekezés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a másodízben meghirdetett pénzügyi vetélkedő, amely játékos formában ad át pénzügyi ismereteket. Még mindig elterjedt vélekedés, hogy a kiberbűnözés áldozatai szinte kizárólag idős emberek, akik esetében a csalók könnyedén használják ki a hiányos internetes ismereteket, azonban a helyzet mára megváltozott, és a pénzügyi és digitális tudatosság fejlesztése kiemelten fontos lett a fiatalok számára is. Ebben nyújt jelentős segítséget a második alkalommal életre hívott Nagy Diák Banktudós Teszt, melynek során a diákok játékos formában tanulhatnak a felelős pénzügyi döntések meghozataláról, s közben felkészülhetnek a digitális világ egyre gyakrabban előforduló veszélyeire, például a kibercsalásokra is.

Már előállítottak egy gyanúsítottat.

Állítólag ufók jártak nukleáris bázisokon.

Rémisztő kalandot éltek át a szellemvadászok.

Nem egyszerű ez a feladvány, amit elhoztunk nektek.

„Te beszélsz, aki lenézed a nőket?”

Rákapcsol az időjárás. Vigyázzanak az autósok!

A tanárnő elárulta az intő jeleket.

A vonat tiltó jelzés ellenére indult el Kelenföld felé.

Budapest irányába a 46-os kilométernél, Iváncsa térségében megállították a forgalmat.
860
3579
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.