
Mérhetetlen fájdalom! Férjét és két gyermekét gyászolja az édesanya
Marie Hughes szörnyű éveket tudhat maga mögött, ugyanis az elmúlt hét évben elvesztette a két fiát és a férjét is. Mindhárman agydaganattal küzdöttek.

Marie Hughes szörnyű éveket tudhat maga mögött, ugyanis az elmúlt hét évben elvesztette a két fiát és a férjét is. Mindhárman agydaganattal küzdöttek.

Az óvodásoknak és kisiskolásoknak különleges gyermeknapi meglepetésben volt részük, amit az Országos Polgárőr Szövetség biztosított.

Tragikus hírek érkeztek a fiatal férfi állapotáról, akit péntek délután gázolt el a 3-as metró a Gyöngyösi utcánál.

Alig fél óra repülés után az Air India AI-105-ös Newarkba tartó járatának vissza kellett fordulnia Új-Delhibe, ahol kényszerleszállást hajtott végre a pilóta.

Ismeretlenek belelőttek egy koncertre gyülekező tömegbe helyi idő szerint szombat éjjel a floridiai Miamiban, legalább két ember életét vesztette, sokan megsebesültek.

Több száz vírustagadó tüntető vonult fel egy londoni bevásárlóközpontban, ahol korlátozták az üzletek nyitvatartását és bántalmazták azokat, akik maszkot viseltek.

Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés megmarad.

A gyermeknap alkalmából 13 rendőrcsemete próbálhatta ki magát rendőri vezetőként.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 137 031 fő, közülük 3 582 547 fő már a második oltását is megkapta.

Az 52 éves asszony csak a konyháját szerette volna felújíttatni, nem értette, miért háborodtak fel a felkért kőművesek.

Bár lehet, hogy nem tud róla, de az elkövető egy műemléket firkált össze.

Horvátországban szombattól a 12-15 évesek is igényelhetik a koronavírus elleni oltást, amire eddig csak 16 éves kortól volt lehetőség.

Az aggasztja leginkább, hogy mire megtalálta az oda nem illő tárgyat, jórészt már elfogyasztotta az ételt. Nem csoda, hogy rátört az undor.

Kína szombaton felbocsátotta első teherűrhajóját épülőfélben lévő űrállomására - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

2020 szeptemberében kísérelt meg támadást egy ismeretlen a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultációnak otthont adó weboldal ellen.

Magyarországon május 22-én elértük az ötmillió beoltottat, így előbb indulhatott újra az élet és a gazdaság, mint az európai uniós országok többségében.
3328
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.