
Észak-Koreát is elérte a koronavírus, halottak is vannak
Észak-Korea pénteken beszámolt az ország első koronavírus okozta haláleseteiről, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elkülönítve kezelnek, a vírus már országszerte elterjedt.

Észak-Korea pénteken beszámolt az ország első koronavírus okozta haláleseteiről, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elkülönítve kezelnek, a vírus már országszerte elterjedt.

Orosz hekkerek egy csoportja úgy döntött, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne lehessen szavazni az ukrán zenekarra.

A Metropol megkérdezte a magyar autósokat, hogy mit gondolnak az olajembargóról, a válaszokból egyértelműen az derült ki, hogy dühös az utca embere, sokak szerint csak az árstop miatt nincs katasztrófa.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ a minap jelentette be, hogy hazánkban szinte mindenhol jelentősen csökkent a szennyvizek koronavírus koncentrációja.

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról.

A Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárd ügyvédje még az év elején tett feljelentést.

Öt halálos áldozata van a dél-szlovéniai Kocevje Melamin nevű vegyi üzemében egy nappal korábban történt robbanásnak.

Régóta körözik azt a férfit, aki 300 ezer forintot vitt el egy józsefvárosi lottózóból. Az elkövető feladta magát és elmondta a rendőröknek miért rabolta ki a kasszát.

Egy fiatalember a reggeli csúcs kellős közepén beugrott a 2-es metró síneire, ezért áramtalanítani kellett, ami fennakadást okozott.

Egy debereceni telephelyen kaptak lángra eddig ismeretlen okból kisbuszok és egy személyautó is, a tűzoltók több óráig küzdöttek a lángokkal.

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki csütörtök este leszúrta a bátyját Szarvason.

Kigyulladt egy kétszintes épületben működő szauna Budapesten a II. kerületi Frankel Leó úton.

Az oltás a kedvező járványhelyzet ellenére tovább folytatódik az oltópontokon amellett, hogy oltási akciónapot is tartanak.

Józsefváros tereit és parkjait ellepték a fedél nélküliek.

Szombattól már a Kálvin térig jár a 3-as metró, emiatt átalakul a közlekedés a Belvárosban. Mutatunk néhány érdekes hétvégi programot is.

Csillagászok bemutatták az első homályos felvételt a Tejútrendszer közepén lévő szupernagy tömegű fekete lyukról.
2602
3748
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.