RETRO RÁDIÓ

Csaknem két tragédia is történt az ózdi ralin, megrázó részletek





Egy sportbírót is elsodortak a pályán, ő szerencsére túlélte a balesetet, de darabokra tört a sípcsontja.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.10.
verseny

Megdöbbentő új információ birtokába jutott a Ripost az október 7–8-án rendezett Ózd Rally kapcsán, melyen halálra gázoltak egy nézőt a múlt hét végén. A pénteki futamon egy rajtoltatásért és leintésért felelős sportbírót sodortak el egy egyenesben.

Gyűjtés indult a sérült sportbíró javára

Verasztó Anitáért pillanatokon belül mentő érkezett, kiderült, hogy sípcsonttörést szenvedett. „Hihetetlen vagy, ahogy tettek be a mentőbe és integettél, mindenki tapsolt neked!” – írta a nőnek egy ismerőse. A sérült sportbíró műtétre vár, a ralisok pedig gyűjtést szerveztek neki, hiszen az elkövetkezendő hetekben, hónapokban nem fog tudni dolgozni a sérülése miatt.

Nyílt levelet írt a sportbíró

A két balesetet követően egy nyílt levél is napvilágot látott, amely biztonságosabb körülményeket sürget. „Tisztelt rendezőség és raliszakág-bizottság. Úgy gondoljuk, feltétlenül ki kell találni valami más, biztonságos megoldást a körszámláló tábla bemutatására és a leintésre, amely biztosítja, hogy a sportbíró kollégáink egyáltalán ne kerülhessenek ilyen szituációba még egyszer! Tisztelettel kérjük a szakág vezetőit, hogy a biztonságunk érdekében, tegyenek meg mindent azért, hogy a versenyeken dolgozó bírók és pályabiztosítók egyáltalán ne kerülhessenek ilyen helyzetbe” – írta egy másik sportbíró nyilvánosan.

Életét vesztette a néző

Azt mondtad, hogy nem kellenek képek, mert az emlékekben ott van minden” – búcsúzott egy barátja Richárdtól, aki szombaton az Integra Group Ózd Rally utolsó gyorsasági szakaszán vesztette az életét. A nézőként jelen lévő férfi egy balesethez ment segíteni a versenypályára – akkor történt a tragédia. A szerencsétlenül járt autó után érkező versenyzőpáros megállt, hogy tájékozódjon az esetleges sérültek állapotáról, az őket követő autó azonban hátulról beléjük ütközött, és az így irányíthatatlanná vált versenyautó elütötte a pályán lévő Ricsit, aki életét vesztette. Az ózdi férfit rengetegen ismerték ralis körökben, tragikus halála sokakat megrázott.





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás