
Jó hír! Pénz áll a házhoz, érkezik a családi pótlék!
A Metropol összeszedte a nap legfontosabb tudnivalóit, a családi pótlék mellett az érdekes csütörtöki programokat is.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb tudnivalóit, a családi pótlék mellett az érdekes csütörtöki programokat is.

Napi 15 órát dolgozom ma is, enélkül nem tudok élni, mert Istenben hiszek, meg az elvégzett munkában – mondta el Kozma Imre.

A mai nyugdíjasok rendszeresen részesülnek juttatásokban: az állam ezzel kompenzálja az elöregedő társadalom okozta problémákat. (x)

Az amerikai benzinkutaknál rekordszintre emelkedett a benzin ára, gallononként (3,785 liter) 4,671 dollárba került szerda reggel.

Európai temetőket bemutató tablókiállítás nyílt a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen, a tárlatot augusztus végéig tekinthetik meg az érdeklődők a temető árkádsorán.

Továbbra is elérhető lesz az ügyfeleknek a koronavírus-járvány miatt 2020-ban bevezetett érintésmentes kézbesítés - közölte a Magyar Posta.

A technika fejlődése újabb szakmákat hívott életre Magyarországon. A drónok egyre többféleképpen hasznosíthatóak, már nemcsak a filmiparban, hanem az agrárszektorban is.

Szilágyi Zsolt jobbikos képviselő szerint Ferencváros polgármestere egyszemélyben hárítja rá a felelősséget az IF Jazz klub terasz-ügyében.

A Kopaszi-gáton található homokos strand, amely tavaly várta először a fürödni vágyókat, máris sokak kedvencévé vált.

Már csak a hónap végéig érvényesek azok az okmányok, amelyek bár korábban lejártak, de a veszélyhelyzet miatt meghosszabbították az érvényességüket.

A budapesti vállalkozások többsége nem ért egyet a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának az autóforgalom előli végleges lezárásával – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) friss online konzultációjából.

A túlnépesedési válság 50 éven belül megoldódhat a „virtuális gyerekek” fejlődésének köszönhetően – mondta Nagy-Britannia egyik vezető mesterségesintelligencia-szakértője.

Egy olvasói fotó buktatta le Jakab Pétert, ahogy kedd este egy XI. kerületi ház hátsó ajtaján együtt ment be kabinetfőnökével, a „Mamuszosnak” csúfolt Molnár Enikővel - aki sajtóhírek szerint a botrány napján lemondott.

Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok - közölte az Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán szerdán.

Kedden egy népes vaddisznócsaládot kaptak lencsevégre a János kórháznál. Ma tragikus kép fogadta a villamosmegállóban a járókelőket.

Jóban, rosszban, együtt.
2578
3751
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.